VV9: A villalakók egyszerre beszélgetnek angolul, németül, oroszul és spanyolul

Korábban a témában:

Senki nem mondhatja, hogy a ValóVilág kilencedik évadából kimaradnak az intellektuális elemek. Még a széria legelején Reni rájött, hogy mitől mássalhangzó egy mássalhangzó, azt is megtudtuk, hogy Dugovisz Titusz ki volt valójában, most pedig azt nézhetjük végig, ahogy legalább hat idegen nyelven beszélnek egyszerre.

VV9: Kibeszélték Puskás Petit a villalakók
VV Greg például „elkapná egyszer-kétszer.”

Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy próbálkoznak. Az történt ugyanis, hogy Vivi megkérdezte Zsuzsutól, hogy beszél-e angolul, mire a válasz egyértelmű nem volt. Ez pedig elindított egy lavinát, ahol mindenki felsorolta azt egyetlen mondatot – vagy szót -, amit valamelyik idegen nyelven el tud mondani.

    • Reni tudja, hogy a hülye angolul stupid;
    • Csoki be tud mutatkozni franciául;
    • Zsuzsu tudja, hogy van spanyolul a holnap, valamint Csehországban is tud magának kérni egy hosszú kávét;
    • a kávé témát meglovagolva Krisztián megcsillagtotta német tudását;
    • de ezen kívül volt itt még orosz, török és egy kis lovári is.
Kiemelt kép: RTL II/ValóVilág

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.