Élet-Stílus

ValóVilág 9: Reni rájött, hogy mitől mássalhangzó egy mássalhangzó

Vasárnap este hivatalosan is elindult a ValóVilág 9. évada, amelynek kezdése talán erősebb volt, mint az eddigi szériák akármelyike. A évad első részében gyakorlatilag már volt minden: meztelenkedés, lerészegedés és minősíthetetlen kosz a konyhában, a második összefoglalóból pedig azt tudhattuk meg, hogy mennyire okosak a VV9 játékosai.

VV9: Itt a legújabb beköltöző
A lányoknak újabb riválisa érkezik.

Az történt ugyanis, hogy kiválasztották az első villamestert, ráadásul nem is akárhogyan: a villalakóknak egy fordított optikájú szemüveggel a fejükön kellett megkeresniük két aranyvillát, majd a két nyertesnek egy matematikával, földrajzzal és magyar nyelvtannal kapcsolatos kérdéssorra kellett helyesen válaszolnia. A két villát Krisztián és Cintike találta meg, így nekik kellett elvonulniuk a nyugiszobába, ahol feltették nekik a kérdéseket. A fiú ugyan mindenre helyesen válaszolt, Cinti azonban megfogta pár kérdés, köztük például az, hogy

Melyik villalakó neve kezdődik magánhangzóval?

A helyes válasz amúgy Adri lett volna, lány azonban erre nem jött rá, ettől függetlenül, ha másra nem, arra legalább jó volt a kérdés, hogy Reni megtanulja, mitől mássalhangzó egy mássalhangzó.

Most már tudom, hogy ha „b”, akkor az valami mással… azért mássalhangzó, mert b-é

– mondta az eredetileg sztríptiztáncosként dolgozó lány Cinti kérdését követően.

A villamester végül Krisztián lett.

Kiemelt kép: Instagram/@valovilag9

Ajánlott videó

Olvasói sztorik