Szórakozás

Már csak négy pár maradt a Nyerő Párosban

A Nyerő Páros csütörtöki adásában iskolapadba ültették a versenyzőket, akiket a Pál utcai fiúkból feleltettek. Tokár Tomi és barátnője szerint Molnár Ferenc regényében Nyilas Misi volt a főszereplő, Vasvári Vivien férje, Fecsó szerint pedig Tutajos és Matula szerepeltek benne. Történelmi kérdések is voltak, leginkább a március 15-i eseményekkel kapcsolatban. Itt is kiderült, hogy senki nem tud semmit, ahogy a matematikában is sokan elvéreztek egy egyenlet miatt, bár Gáspár Laci fejben lazán kiszámolta a dolgot.

Az iskolai feladatok után senki nem bukott meg, viszont két páros veszélyzónába került – Sánta László és párja, illetve Vasvári Vivien és Fecsó.

Közülük a többiek szavazatai alapján Sánta László és Széphalmi Júlia hagyták ott a villát, Vasváriék pedig maradtak a versenyben.

Kiemelt kép: Facebook/Nyerő Páros

Ajánlott videó

Olvasói sztorik