Egy olvasónk küldött szerkesztőségünknek két képet, amiken Arnold Schwarzenegger sétál egy fiatal nő társaságában Szentendrén. És rövidnadrágban, pedig szakadt az eső, írta olvasónk, aki hozzátette még azt is, hogy a Magyarországon az új Terminátor filmet forgató színész először a Fő térre ment, majd egy kis utcában az autója felé indult, ahol beugrott egy boltba.
A szentendrei üzlet előtt nem utasították várakozásra, ahogy az Andrássy úton tették vele pár napja, kifelé már kezében egy porcelánkészlettel ment ki, majd visszament a kocsijához és elhajtottak – írta az olvasó, akinek ezúton is köszönjük szépen a képeket!
Schwarzenegger egyébként születésnapján, július 30-án ért Budapestre. Ő sem rejtőzködik folyamatosan a hotelszobájában, edzeni jár egy edzőterembe, de a Parlamentnél is bicózott már.
Kiemelt kép: Joshua Chlamtac