Szórakozás

Molnár Anikó életében volt idő, amikor már rá sem állt a mérlegre

Molnár Anikó hosszú éveken át túlsúllyal küzdött, most azonban úgy tűnik, kiderült, hogy mi okozza az egykori Való Világ súlyfeleslegét.

Lehet, hogy operálni kell Molnár Anikót
Gerincsérve és porckorong-összenyomódása van.

Sőt, az utóbbi időben már el is búcsúzott 21 kilótól, aminek az eredményét Facebook-oldalán meg is mutatta ismerőseinek.

Nem csak a pluszkilók, de a heti minimum két migrén is a múlté már, hálás köszönetem dr. Balogh Illés endokrinológusnak,…

Közzétette: Anikó Molnár – 2018. augusztus 7., kedd

Már megkaptam, hogy a legújabb képem csak photoshop. Soha nem csinálok ilyet, nem használok filtert, azt sem tudom, hogy kell. Most 84 kiló vagyok, de tegyük hozzá, hogy 180 centi magas. Volt idő, amikor már nem is mértem magam, úgy elszaladt a súlyom. A legmagasabb mért súlyom, akkor százöt kiló volt

mesélte a Borsnak Molnár, akiről kiderült, inzulinrezisztenciája okozta túlsúlyát, ami a hasnyálmirigy működési zavara.

Nem kell méregetnem semmit, csak néhány ételt elkerülni. A legfontosabb, hogy naponta szurit adok magamnak a hasamba. Azóta nem szédelgek, nincs falási kényszerem, evés után nem áll be a kajakóma. Ezzel a módszerrel fogytam még 13 kilót, ami nem jön vissza. Így tartok huszonegynél

– mesélte az egykori Nagy Ő.

(Kiemelt kép: Fem3 Café)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik