Szórakozás

5 ok, amiért borzasztóan büdöset és sokat szellentünk

Akárki akármit mond, mindannyian szellentünk, általánosan fél litert naponta, ami úgy 15 pukit jelent. Valamikor egész kínos, mint például a Mirror cikkébe is beágyazott videóban, ahol Horváth Szilárd a TV2 Tények időjárás-jelentésében szellent, vagy legalábbis úgy csinál és beszél róla.

#hírünkanagyvilágban

Van, azonban úgy, hogy az átlagosnál többet és kibírhatatlanul büdöset fingunk, ennek a hátteréről beszélt dr. Patricia Raymond, a Gasztroenterológia Amerikai Kollégiumának tagja a Refinery29-nek.

Miért fingunk?

Mindenki teszi, átlagban 5-15 alkalommal naponta, nem is tehetnénk máshogy, ez a fiziológiai szükségletünk, ugyanis ki kell engednünk azokat a gázokat, amiket az emésztés közben termelünk.

Ez a gáz megtalálható az egész emésztőrendszerben, beleértve a gyomrot, vékonybelet, vastagbelet és végbelet is. Automatikusan felgyülemlik mikor nyelünk, de a beleinkben felgyülemlő baktériumok hatására, valamint a nem megfelelően megemésztett szénhidrátok miatt is.

1.  Puki a repülőn

Talán már többek észrevették, hogy a repülőgépen ülve, többször akarnak kiszabadulni a gázok az emberből. Egy kutatás arra jutott, hogy a magas légnyomás kiterjeszti a gázt a szervezetünkben, ami puffadást okoz.

2. Az egészséges étkezés

Nem minden ételt emésztünk meg. Minden, amit a vékonybelünk nem dolgoz fel, átmegy a vastagbelünkbe, ahol már nem emésztünk lényegében. Sajnos, a legbüdösebb szellentéseink a legegészségesebb ételektől van. Gyümölcsök, zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek: ezek mind szagot eredményeznek.

A hagyma, a brokkoli, a karfiol, a káposzta és a kelbimbó tartalmaz egy szénhidrátot, a raffinózt, amit nem képes megemészteni sem a gyomrunk, sem a vékonybelünk.

3. Túl sok levegő

A gázoknak két eredete van: az egyik, ami a vastagbelünkben keletkezik, a másik, amit lenyelünk és végigmegy az emésztőrendszerünkön. A jó hír, hogy utóbbi inkább a szagtalan, mint a „csendes, de gyilkos”kategóriába tartozik.

Ez az úgynevezett aerófágia, a levegőnyelés, ami a túl gyors étkezéstől, a rágózástól vagy a túlsok szénsavas italtól alakulhat ki.

4. Felszívódás

És akkor most a csendes, de gyilkos fajtáról pár szó.

Hogy néha kegyetlenül büdös gázokat adunk ki magunkból, az lehet annak az eredménye, hogy a szervezetünknek nehézsége akad bizonyos tápanyagok felszívódásával. Mindannyian máshogy reagálunk a különböző ételtípusokra, de a legtöbbünknél a szénhidrátok cukra miatt és a laktóz miatt alakul ki.

5. Valami sokkal komolyabb

A mennyisége és a minősége a fingunknak nap mint nap változik. De ha hosszabb ideig túl sokat szellentünk, felpuffadunk, székrekedésünk van, vagy éppen hasmenésünk, a legjobb, ha orvoshoz fordulunk – tanácsolja Raymond. A gyakori és büdös puki egészségügyi problémáknak lehet a tünete, mint például az IBS (irritábilis bél szindróma) vagy a cöliákia (lisztérzékenység, gluténérzékenység).

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik