Szórakozás

Megszületett Khloe Kardashian első gyereke

Kim Kardashian újabb testvére szült meg. Kylie Jenner után két és fél hónappal, Khloe Kardashian is világra hozta első gyermekét – tudta meg a TMZ.

A reality sztár még tavaly szeptemberben árulta el, hogy babát vát, egy hónapra rá pedig arról lehetett hallani, hogy a Kardashian-Jenner klántól szokatlan módon, kisfiúval bővül a család. Ezt azonban most sikerült felülírni, ugyanis Khloe kislánynak adott életet csütörtök hajnalban, ha hihetünk a legfrissebb híreknek.

Khloé Kardashiant napokkal a szülés előtt csal(hat)ta meg pasija
Egy másik nővel látták smárolni, majd hotelbe menni a celeblány pasiját.

A pici érkezését ugyanis még ne jelentették be hivatalosan, így egyelőre a baba nevéről sincsenek információk. Az amerikai bulvárlap úgy tudja, hogy a család nagyrésze jelen volt a szülésnél, ahogyan az apa is, Tristan Thompson. A friss szülők között azonban nem tudni, hogy mennyire feszült most a helyzet, miután Thompsonról a napokban kiderült, hogy több alkalommal is megcsalta várandós párját.

Khloé (@khloekardashian) által megosztott bejegyzés, Márc 21., 2018, időpont: 6:01 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Jerritt Clark/Getty Images for Klutch Sports Group

Ajánlott videó

Olvasói sztorik