Szórakozás

Schwarzeneggerben és Bálint Antóniában egy dolog közös

A Szex és New York egykori szereplője, Cynthia Nixon életének talán legkomolyabb döntését hozta meg a napokban. Az 52 éves színésznő úgy döntött, indul szülővárosának kormányzói posztjáért, mivel állítja, szívén viseli New York sorsát. Nixon már meg is osztott egy kampányvideót közösségi oldalán, amiben megfogalmazta, hogy min szeretne változtatni a város életét illetően, illetve, hogy miért lenne ő a tökéletes kormányzója a nagy almának.

A Szex és New York színésznője kormányzónak jelölteti magát
Cynthia Nixon változtatni akar New Yorkon.

A mára már ikonikussá vált sorozat Mirandája egész életében New Yorkban élt. Egyedülálló édesanyja egy ötödik emeleti, egyszobás lakásban nevelte őt, de itt találkozott feleségével és itt neveli gyermekeit is.

Itt harcolok 17 éve azért, hogy jobb legyen az oktatás, az egészségügy és egyenlő jogokat kapjanak az LMBTQ társadalom tagjai. Szeretem a New Yorkban élőket és hiszek bennük. Jobbá tudjuk tenni ezt az államot a gyerekeinkért és a felnőttekért is. Le tudjuk győzni a korrupciót, mi magunk is meg tudjuk oldani a problémáinkat

– írta a bejegyzéshez a színésznő, aki azt is hozzátette, úgy érzi, hogy a metropolisz jelenlegi vezetői cserbenhagyták a várost és annak lakóit, illetve hogy a politikának már nem szabadna az üzletről szólnia.

A történelem során azonban nem Nixon volt az egyetlen sztár, aki a mozivászonról vagy a celebvilágból a közszereplők világába vágyott. Volt, akinek összejött és volt, akinek nem. Nézzük a listát!

Arnold Schwarzenegger

Talán a leghíresebb színészből lett politikus Arnold Schwarzenegger, aki a republikánus párt színeiben 2003-tól egészen 2011-ig volt Kalifornia kormányzója.

Arnold Schwarzenegger Kalifornia állam 38. kormányzója eskütétele után. (Fotó: Steve Grayson/WireImage)

Hivatali ideje alatt erőteljesen sürgette a globális felmelegedés elleni küzdelmet, és bár nagy népszerűségnek örvendett, 2011-ben önszántából mondott le pozíciójáról, miután huszonnyolc milliárd dolláros adósságot halmozott fel. A Golden Globe-díjas színész hét év alatt megtriplázta az állam adósságállományát, így 2011 decemberében pénzügyi szükségállapotot rendelt el, aminek a helyrehozása már utódjára hárult.

Clint Eastwood

Clint Eastwood Grammy-díjra jelölt zeneszerző, Golden Globe- és Oscar-díjas filmrendező, ezen kívül pedig egy időben szülővárosának, Carmelnek a polgármestere is volt.

Clint Eastwood Carmel városában (Fotó: Axel Koester/ Getty Images)

Bár a legendás filmrendezőnek a szavazatok 72.5%-át sikerült megszereznie 1986-ban, két évvel megválasztása után le is mondott posztjáról. A pletykák szerint Eatswood csak azért szeretett volna polgármester lenni, hogy még egy épületet felhúzhasson a városban található étterme mellé, amit előzetesen a várostanács elutasított.

Jerry Springer

Az amerikai televíziózás egyik legsikeresebb műsorvezetője egyértelműen Jerry Springer, aki gyakorlatilag 27 éve vezeti a saját neve által fémjelzett showműsort.

Jerry Springer 2015-ben, Cambridge-ben. (Fotó: Chris Williamson/Getty Images)

Nem volt ez azonban mindig így, hiszen Springer 1970-ben úgy döntött, hogy jelölteti magát a kongresszus egyik tagjának. Elég sokan támogatták ugyan, de végül ellenfelét, a republikánus színekben induló Donald D. Clancyt nem sikerült legyőznie. Ez nem vette el a műsorvezető kedvét a politizálástól, ami végül meg is hozta neki a várva várt eredményt, hiszen 1977 és 1978 között ő volt Cincinnati polgármestere.

Shirley Temple

Shirley Temple 1930-as évek egyik leghíresebb és legsikeresebb gyerekszínésze, aki végül – sikereinek elmaradása miatt – visszavonult a filmezéstől és diplomataként dolgozott.

Shirley Temple a 12. Screen Actors Guild Awards-on (Fotó: Ron Wolfson/WireImage)

22 évesen már a republikánus párt aktív tagjaként indult a kongresszusi választásokon, ahol végül nem sikerült győzedelmeskednie, ez pedig gyakorlatilag politikai életének a végét is jelentette. Később Ghána és Csehszlovákia amerikai nagykövete lett.

Ronald Reagan

Nem Donald Trump az első celebből lett elnök az Amerikai Egyesült Államok történetében, hiszen az eredetileg színészként dolgozó Ronald Reagannek már évekkel a jelenleg regnáló elnök előtt sikerült megszereznie ezt a tisztséget.

Ronald Reagon ( Fotó: Shepard Sherbell/Getty Images)

Reagon 1967-ben váltotta le a politikára, amikor is megválasztották Kalifornia kormányzójának, amit egészen 1975-ig meg is tartott. Az egykori színész politikai karrierje ezt követően sem szakadt meg, sőt, csak még magasabbra ívelt, hiszen 1981-től 1989-ig az Egyesült Államok elnöke volt.

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon is bőven találhatóak olyan celebek, akik egykor úgy gondolták, hogy hátrahagyják televíziós karrierjüket és inkább az embereket képviselik.

  • Ki nem emlékezne Gáspár Győző politikai karrierjére? A ország legnagyobb showman-je a 2006-os önkormányzati választásokon Nógrádmegyer polgármesteri címéért indult független jelöltként, de összesen csak 36 szavazatot sikerült bezsebelnie.
  • Spiegelhalter László, azaz DJ Spigiboy szintén független jelöltként indult az 1800 fős Vácrátót polgármesteri székéért, Győzikével ellentétben azonban neki végül sikerült is nyernie, polgármester lett.
  • Bálint Antónia ugyancsak 2014-ben a Fidesz színeiben indult Angyalföld képviselői mandátumáért, amit végül nem sikerült elnyernie.
  • Pécsi Ildikó viszont egészen a Parlamentig jutott. A színésznő 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.

(Kiemelt kép: Paul Kitagaki Jr.-Pool/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik