A színész február végén hunyt el egy évig tartó betegsége után. Tahi Tóth László 2017 januárjában a színpadon lett rosszul, ami után egy agyműtéten is átesett. Özvegye most elárulta, hogy a 74 éves színész agyában akkor rosszindulatú daganatot találtak, mindezt azonban titkolták a nyilvánosság előtt.
Legfőképpen Laci érdekében tettem ezt. Meg akartam neki adni az esélyt, hogy méltósággal teli életet élhessen, gyógyulhasson. Sajnos előre lehetett sejteni, hogy pár hónap múlva kiújul a betegség, és akkor már nem vállalkoztunk műtétre, nem volt értelme
– mesélte a Bestnek Kárászy Szilvia, aki az utolsó pillanatban is férje mellett volt.
Odamentem hozzá, lecsuktam a szemét, ráhajoltam a mellkasára, és bár azt éreztem, hogy még él, az már csak az én szívem dobbanása volt. Soha nem felejtem el, amikor egyszer együtt jöttünk haza a kórházból, én tudtam, mi vár ránk, sírtam, ő pedig halkan megjegyezte: ‘Szilvikém, tudni kell szépen meghalni.’ És az én férjem tudott szépen meghalni.
Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA