Szórakozás

Bódi Sylvi: Úgy éreztem magam, mint akin átment egy kamion

Bódi Sylvi éppen a mikronéz szigetvilágnál szörfözik, itt érte váratlan meglepetés. A víz kitépte a kezéből a deszkát, és odavágta az óceán­ aljára, majd a víz alatt több száz méterre vitte a társaitól.

Hasra vágtam magam a deszkámon és olyan keményen eveztem, ahogy csak tudtam, bízván abban, hogy hátha valahogy átérek még rajta mielőtt megtörik. Az adott pillanatban alámerültem a deszkámmal (duck dive a szörfös nyelvben), de mivel a hullámnak brutális ereje volt, így víz alatt kitépte a kezemből a deszkát, mindkettőnket felszippantott és annak rendje és módja szerint odavágott az óceán aljára. Iszonyatosan erőszakos volt meg kell hagyni. Összesen annyit tudtam tenni, hogy védtem a karommal a fejemet, ha ne adj Isten nekicsapódnék a korall zátonynak. Igyekeztem kibírni levegővel és vártam, hogy a vihar elmúljon. Mivel ez az egész pont azon a részen történt ahol a hullám leszakadt, olyan intenzív erők hatottak rám, hogy kb. úgy éreztem magam, mint akin átment egy kamion. Teljesen kiszolgáltatott állapotban voltam. A hullám nem sietett, szépen, ráérősen, jó sokáig lent tartott a víz alatt, s rángatott mindenfele, mint egy rongybabát. Egy ponton túl éreztem már, hogy jó lenne feljönni… Úgy voltam vele, hogy most már biztos hamarosan kienged a markából…de ez a pillanat csak nem akart olyan hamar elérkezni. Szinte éreztem a többi szörfös aggódó pillantását, amint a nagy fehér habban várják, hogy felbukkanjon a fejem. (Ilyenkor a szörfdeszka mindig hamarabb feljön.) Az igazság az, hogy ilyenkor senki nem tud semmit tenni, nem tudnak segíteni, teljesen ki van szolgáltatva az ember a természetnek, az elemeknek

– írta az Instagram-oldalán Bódi Sylvi, aki szerencsére nem sérült meg.

A modell később azt is megtudta, hogy aznap a környéken két embernek is beszakadt a feje, de akadt hátsérülés, berepedt áll, törött borda és tetemes anyagi kár is a hatalmas hullámok következtében.

Thanks to my friend, Perran-who was landing right when we were out there surfing-I can demonstrate my underwater trail.🌊🧜🏽‍♀️💪🏼🤣He took this photo from the plane & was frothing when he saw this. In an hour he was out there with us, charging some bombs.💣The swell started to fill in towards the afternoon. So, that yellow dot at the bottom of the photo was where the beast got me and the other yellow one is where the underwater party ended. The red dots show my 300 meters underwater trail. If you zoom in, you can see us in the lineup, and the boats in the channel.🏄🏻‍♀️🚤 I obviously won the longest wipeout of the day…🏆🥇🙈but I wasn’t the only one, who got pounded. It was a pretty productive day… 4 broken boards, 2 cracked heads, 1 back injury, 1 chin injury, and 2 broken ribs.🤣👏🏼 Yes, we love this sport, no matter what!!!🤣This is part of the game. “Only a surfer knows the feeling”.☺️ @pohnpei_surf_club Na akkor mutatnám fentröl, hogy hogy is volt ez a kis afférom a hullámmal.🌊👊🏼👩🏻🧜🏽‍♀️ A kép aznap készült, egy szörfös haver csinálta az éppen ereszkedöben lévö repülöröl! A hullámra várva-na, nem arra🤣🤣-a deszkámon üldögélve még néztem is a repcsit. Egy órával késöbb már ö is ott csapatta velünk, be volt zsongva a fentröl látott látványtól. Elmondom, hogy délutánra lettek igazán nagyok a hullámok. Akkor volt az én meccsem… Na, szóval ez nyilván nem az az ominózus hullám, de tisztán lehet látni az az útvonalat, amit víz alatt tettem meg. 🌊🧜🏽‍♀️💪🏼🤣A kép alján lévö sárga pötty a kiindulópont. Ott szakadt rám az óriás víztömeg. A másik sárga pötty mutatja, hogy hol ért véget a “vízalatti meccs”, Ppass 3:0-ás gyözelmével.👊🏼👊🏼👊🏼 Értelemszerüen a piros pöttyök mutatják, hogy kb.milyen nyomvonalon tehettem meg ezt a közel 400 métert vízalatt. Ha belezummoltok, akkor láthattok minket a vízben, ott középen meg a hajók vannak.🏄🏻‍♀️🚤 Bár a hullám bedaráló versenyt magasan megnyertem…🏆🥇🙈Nem csak nekem jutott a jóból. Az aznapi termés 4 kettétört szörfdeszka, 2 beszakadt fej, 1 hát sérülés, 1 berepedt áll és 1 törött borda volt.🤣👏🏼Szép volt fiúk! Igen, szeretjük ezt a sportot!!!🤣Ne kérdezzétek, mert “Only a surfer knows the feeling”.☺️

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés, Márc 2., 2018, időpont: 4:49 (PST időzóna szerint)

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik