Szórakozás

Gigi Hadid nem hajlandó többet magyarázkodni teste miatt

Gigi Hadid még csak 22 éves, de már évek óta szupermodellként tartják számon a divatvilágban. Testét több alkalommal is kritizálták már ingadozó súlya miatt, a New York-i divathéten például sokan úgy gondolták, hogy túl sovány ehhez a szakmához.

Kate Moss-nak és Gigi Hadidnak jól áll a 22 év korkülönbség
Stuart Weitzmann új kampányához pózoltak a hölgyek.

Ez volt az a pont amikor a modell úgy érezte, hogy ki kell állnia saját magáért. Hadid egy több posztból álló Twitter-bejegyzésen keresztül üzent kritizálóinak.

Azoknak, akik állandóan azzal jönnek, hogy miért változik a testem, ti talán nem tudjátok, hogy 17 évesen, amikor elkezdtem modellkedni még nem diagnosztizáltak Hashimoto betegséggel

– írta az első bejegyzésben Hadid, aki a továbbiakban azt is kifejtette, hogy egy autoimmun betegségről van szó, amelynek egyik mellékhatása a test vízvisszatartása.

A modell végül kijelentette, többet nem hajlandó magyarázkodni.

Többet nem fogok magyarázkodni a testem miatt. Eddig se kellett volna nekem, akinek a teste ennyire nem illeszkedik bele a ti “szépséghez” fűződő elvárásaitokba

– írta Twitteren a modell.

(Kiemelt kép: Noam Galai/WireImage)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik