Szórakozás

A szüzességét árulja a 18 éves lány, Cambridge-ben tanulna

Szüleinek házat szeretne vásárolni, és be akarja járni a világot.

A 18 éves Nicole (ez nem az igazi neve) Olaszországban él, de minden vágya, hogy Cambridge-ben tanuljon. Mivel tandíjra biztos, hogy nem lenne elegendő pénze, két éve elkezdett körülnézni az interneten, hogyan tudná mégis finanszírozni az egyetemi költségeket.

És akkor, 16 évesen döbbent rá, hogy a szüzesség milyen értékes. Szembetalálkozott hirdetésekkel, amelyekben fiatal lányok milliókért árulták az első velük tölthető éjszakát. Úgy döntött, két év múlva ő is pénzzé teszi ártatlanságát.

Rá is talált egy ügynökségre, amely most már Nicole-t is felvette a megvásárolható lányok sorába.

Adatlapján azt írják róla:

Ez a 18 éves diák és modell ellenőrzött szüzességű escortlány. Nem talált rá eddig a szerelem, és most szeretne gyűjteni egyetemi tanulmányaira, házat vásárolni szüleinek és bejárni a világot.

Az ügynökség azt is írja, a legnagyobb összeget felajánló vásárolhatja meg az éjszaka jogát, az árverés győztesének jogában áll egy általa kiválasztott orvossal ellenőriztetni a lány szüzességét.

Nicole a Sunnak elmondta: a tanulmányai finanszírozása mellett testvérének is szeretne segíteni, venne egy házat a szüleinek (nekik nem árulta el a pénzszerzési forrását, nem egyeznének bele a dologba).

Azt állítja, komoly érdeklődés van iránta, és eddig 1 millió euró a legkomolyabb ajánlat.

A fiatal lányok szüzességének online értékesítése sajnos nem új keletű üzleti tevékenység, decemberben például egy 26 éves dortmundi fiú által irányított hálózatot mutattunk be; Jan Zakobielski a szülei házából közvetít a lányok és a pénzt felajánlók között.

 

via, kiemelt fotó: vimeo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik