Élet-Stílus

Nyolcszázmillióért adta el szüzességét egy 19 éves lány

Az amerikai lányért többen is versengtek egy árverésen. A győztes egy orosz politikust és egy hollywoodi hírességet előzött meg.

Egy arab üzletember 2,5 millió eurót, azaz majdnem 800 millió forintot fizetett azért, hogy elvehesse egy 19 éves amerikai lány szüzességét – írta a Mirror. A csak Giselle néven ismert fiatal “valóra vált álomként” jellemezte az üzletet, közölve, hogy a hatalmas összeget felsőoktatási tanulmányaira, valamint utazgatásra fogja költeni.

“Soha nem gondoltam volna, hogy az árverés ilyen nagy összegig fog eljutni, és elérjük a 2,5 millió eurót” – mondta Giselle. A lány egy német escortcégen keresztül árulta szüzességét. A beszámoló szerint egy orosz politikus és egy hollywoodi híresség is tett ajánlatot érte.

Giselle, aki 2,5 millió euróért adta el szüzességét egy arab üzletembernek. Fotó: Cinderella Escorts

Az utóbbi években egyre több fiatal lány döntött úgy, hogy szüzességét pénzé teszi. Giselle szerint ezzel nincsen semmi baj, sőt azt “az emancipáció egyik formájaként” jellemezte, és közölte, nem érti azokat az embereket, akik ezt ellenzik.

Legális eladni a szüzességet a neten
A testével mindenki azt csinál, amit akar, bár általában a nehéz anyagi helyzet miatt döntenek az aukció mellett.

“Ha olyasvalakivel akarok először együtt lenni, aki nem az első szerelmem, az az én döntésem” – jelentette ki a fiatal lány.

Inkább eladom a szüzességem egy igazi férfinak, minthogy elveszítsem valami buliban részegen
Így a fiatal ukrán lány, aki sürgősen szeretne félmillió forintot keresni az ártatlanságával.

A Mirror cikke szerint már le van foglalva a hotelszoba, ahol megtörténik a két fél közötti találkozó. A lányt egy biztonsági őr is el fogja kísérni, és Giselle bármikor félbeszakíthatja az együttlétet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik