Szórakozás

Donald és Melania Trump sosem alszik egy ágyban

Michael Wolff újságíró könyve január 5-én jelent meg Donald Trump elnökségének eddigi hónapjairól, és minden eddiginél durvább dolgokat állít róla, melyek nagy részét persze nem szabad készpénznek venni. A szerző nagyjából 200 interjút készített a Trump-stáb belső tagjaival a kötethez.

Wolff Fire and Fury című könyve mérgezőnek nevezi Donald és Melania Trump házasságát, és azt állítja, hogy például soha nem alszanak egy ágyban, alig beszélnek egymással, néha napok telnek el úgy, hogy egy házban tartózkodnak, de nem szólnak egymáshoz. A sokak által “trófeának” címkézett feleség néha egyáltalán nem tudja, hogy férje merre van, ugyanúgy lehet a szomszéd szobában, mint egy másik helyen a városban.

Nem csak, hogy külön hálószobában alszanak, az elnök még magára is zárja az ajtót éjszakára, hogy egyedül majszolhassa a sajtburgereit és egyszerre nézhesse három különböző televízióját. Állítólag azért él gyorséttermek menüin, mert állandóan attól retteg, hogy megmérgezik az ételét, és szerinte a gyorsétteremnél van erre a legkisebb esély.

A szerző szerint Trump alig ismeri a saját fiát, Barront, és kizárólag arra használja, hogy nyilvános szereplésein mutatkozzon vele. Fia viszont nagyon hiányolja apját az életéből. Melania Trump egyébként kifejezetten el volt keseredve, amikor Trumpot megválasztották elnöknek, napokig sírt a hír hallatán.

Kiemelt kép: Getty Images / Tasos Katopodis

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik