Szórakozás

Melania Trumpnak dublőre lenne?

Az internet napok óta egy Melania Trumppal kapcsolatos összeesküvés-elméleten pörög. A találgatás abból indult ki, hogy Trumpné nemrég napszemüvegben és ballonkabátban jelent meg az amerikai elnök oldalán. 

Miközben Trump beszédet mondott, felesége mellette állt és bólogatott. Ekkor lett gyanús valami az egyik nézőnek. Andrea Wagner Barton szerint a Trump mellett álló nő nem az igazi Melania, hanem valaki más, egy dublőr. Ennek hangot is adott egy Facebook posztban, mely azóta közelít a 120 ezer megosztáshoz. Az internet ráharapott a konspirációs elméletre, és egyre durvább feltételezések terjednek.

Barton képekkel is bizonygatja, hogy ez bizony egy másik nő, sem az orra, sem a szája nem teljesen ugyanolyan, mint az igazi Melania-nak. Elképesztő a különbség!

További bizonyítéknak tekintik az összeesküvők, hogy Trump kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy felesége mellette áll, holott ez egészen nyilvánvalóan látható volt a felvételen.

Feleségem, Melania, aki épp itt áll mellettem…

– mondta Trump.  De vajon miért említette ezt az egyértelmű tényt? Lehet, hogy el akarta fedni az igazságot, miszerint nem is valódi felesége áll mellette? Véletlen lenne? Aligha.

A legtöbben azt kérdik, hol van az igazi Melania Trump? Mi történhetett vele? Úgy tűnik, az internet népe ráharapott a teóriára, miszerint Trump egy dublőrrel helyettesíti a feleségét nyilvános szereplésein. Valaki @FakeMelania névvel létrehozott egy Twitter fiókot, és bejelentette, hogy úgy látszik, lebukott.

Trump egyébként néha egyszerűen elfelejti, hogy a felesége ott áll mellette, mint legutóbb, amikor elnézést kért a nevében, hogy nem tud jelen lenni. Vagy akkor sem az igazi Melania volt vele?

Ha másra nem is, arra nagyon jó alapanyag volt a Melania-konteó, hogy mémáradatot indítson, egyre csak jönnek a jobbnál-jobb fake-Melanie képek, melyeken egyre extrémebb figurákkal helyettesítik a first lady-t.

Sajnos a Buzzfeed véget vetett a mókának, és leleplezte az elmélet hamisságát. Egyrészt Trump kifejezetten szereti emlegetni feleségét mindenféle kontextusban, tehát egyáltalán nem volt tőle szokatlan a kijelentés, miszerint Melania ott áll mellette. Másrészt a sokat vitatott felvétel napján készült olyan fotó Trumpnéról, melyen napszemüveg nélkül látszik, és a fotóról egyértelműen kiderül, ez bizony nem más, mint az igazi Melania Trump.

Kiemelt kép: gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik