Szórakozás

2017 nagy tévés kirúgásai és átigazolásai

2017 mozgalmas év volt a kereskedelmi tévék műsorvezetőinek. Sokan igazoltak át egyik helyről a másikra, de nem mindenki döntött jól. Emlékeznek még, hogy kik váltottak munkahelyet? Összeszedtük.

Tavaly decemberben derült ki, hogy Kálmán Olga felmondott az ATV-nél, szerződése ez év február közepén járt le. A politikai riporter márciusban kezdett új munkahelyén, a Hír TV-nél, ahol az Egyenesen Kálmán Olgával című műsort vezeti.

Kálmán Olga: Ha simicskázunk, elszaladok
Érték vagy lóvé? Merre nyílik a kacsacsőr? Nagyinterjú a mától a HírTV-n műsort vezető Kálmán Olgával.

Februárban gyarapodott az ATV műsorvezetői gárdája. A reggeli műsorukhoz szerződött a TV2 volt műsorvezetője, Kárász Róbert, valamint Sváby András is, aki 2007 óta nem tévézett, most pedig a Heti Napló műsorvezetője lett.

Mádai Vivien az RTL Klubon futó Való Világ negyedik szériájának volt a délutáni műsor háziasszonya, majd a Reflektor című műsort is ő vezette. 2013-ban igazolt át az MTVA-hoz. Idén már a TV2-s A Nagy Duettben csillogtatta meg énektehetségét, majd a Fem3Café és a Mokka műsorvezetője lett.

Demcsák Zsuzsa áprilisban hagyta ott a TV2 reggeli műsora, a Mokka műsorvezetői székét. Nem sokkal később az ATV képernyőjén tűnt fel, ám az új munkahelyén töltött rövid idő alatt botrányt botrányra halmozott és szürreális helyzetekbe keverte magát műsorvezetőként. Kóros fáradtságra hivatkozva kérte ATV-s szerződése felbontását, mindössze két hetet töltött a csatornánál.

„Demcsák Zsuzsa rosszkor volt jó helyen”
Az ATV hírigazgatóját, Bednárik Imrét a szürreálisra sikeredett Demcsák-Szanyi interjú tanulságairól és arról is megkérdeztük, nem tartotta-e aggályosnak az ATV-t tulajdonló egyház vezető lelkészének közös fotóját Habony Árpáddal és Andy Vajnával.

Májusban derült ki, hogy a TV2 Megasztárjának egykori győztese, Radics Gigi 5 év után a konkurens RTL Klub-hoz szerződik, ahol az X-Faktor mentora lett. Gigi az átigazolás után a 24.hu-nak elmondta: kizárólag a szakmai kihívás motiválta a döntésében.

Júniusban derült ki, hogy Vujity Tvrtko hazaköltözik Washingtonból, hogy az ATV két műsorának műsorvezetője legyen. Kicsit később bejelentették, hogy hosszú tévés kihagyás után Bochkor Gábor is feltűnik a csatornánál, és saját esti beszélgetős műsort kap.

Az idén megszűnt VIVA TV egykori műsorvezetője, Iszak Eszter is munkahelyet váltott. A szőke tévés kutyákkal, cicákkal, kisállatokkal és lovakkal kezdett foglalkozni az RTL Klub Kedvenc Társállataink című új műsorában.

Szeptemberben derült ki, hogy az RTL Klub korábbi meghatározó arca, Stohl András igent mondott a TV2 felkérésére, és elvállalta a Sztárban Sztár című műsor zsűritagságát. Azóta kiderült, hogy egyéb feladatokat is kap a csatornától, jövőre például ő lesz a Piramis című gameshow műsorvezetője. Stohl azt mondta, hogy a pénz miatt ment Vajna tévéjéhez.

Nagy Bandó: Merj ordítani, Stohl András!
„Mi a szartól félsz? Ezektől? Hát kik ezek?” Vélemény.

Decemberi hír, hogy Havas Henrik távozik az ATV-től. A csatorna nem hosszabbítja meg a műsorvezető 2017. december 31-én lejáró szerződését, de már hetekkel ezelőtt fel volt függesztve. Azután döntöttek így, hogy belső vizsgálat indult zaklatási ügyei miatt. A tévést előbb Baukó Éva, majd Molnár Anikó vádolta meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket. Azt még nem tudni, hogy Havas átigazol-e valahova, vagy hogy egyáltalán akarja-e, tudja-e folytatni a tévézést.

Havas utoljára járt az ATV-ben
Távozik a csatornától, de nem értékeli kirúgásként, ami történt.

December utolsó napjaiban derült ki, hogy Szebeni István otthagyja a TV2-t és az Echo tévéhez igazol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik