A #Bochkor vasárnap este adásba kerülő részének felvételén mások mellett a Black Friday is szóba került.
Ennek kapcsán derült ki, hogy Hajdú Péter sosem nézi az akciókat, csak megveszi, ami megtetszik neki.
Engem ez nem érdekel. Nem derogál az akciók figyelése, de hál’ Istennek olyan anyagi helyzetben vagyok, hogy ha meg akarok venni magamnak egy nadrágot, egy cipőt, vagy egy telefont, akkor nem várom meg a Black Fridayt
– mondta Hajdú, akivel hasonló módon gondolkodik Havas Henrik is.
A tévés azt mondta, hogy eddigi életében csak egyetlen egyszer gondolt arra, hogy alkudnia kellett volna valamiből. Ez akkor történt, amikor az autókereskedő 1 millióval is olcsóbban adta volna a BMW-jét, de végül akkor sem kért kedvezményt.
Erre kontrázott rá a beszélgetésben Hargitai Bea, aki szerint “csak a hülyék vásárolnak teljes áron”. Mint kiderült, ő gyűjti a kuponfüzeteket, a pontokat, és rá van tapadva az akciós ajánlatokra.
Nyilván megértem azokat az embereket, akik vagy a megszállottjai ezeknek az akcióknak, mint Hargitai Bea, vagy valóban nem engedhetik meg maguknak, hogy ötven százalékkal többért megvásárolják azt a tárgyat
– tette hozzá Hajdú Péter.
A #Bochkor teljes adását vasárnap este láthatják az ATV-n.
(Kiemelt kép: Instagram)