Szórakozás

Kulcsár Edina elárulta, hogy Csuti csak pisilt, amikor az ölébe ült

Az egykori szépségkirálynő büszke arra, hogy közvetlen a rajongóival, de napokkal ezelőtti posztja még követőinél is kiverte a biztosítékot. Kulcsár Edina ugyanis a vécén trónoló párja öléből szelfizett, amit meg is osztott az internet népével. Sokak szerint ez már túlment egy határon, de a modell most a Mokkában tisztázta a helyzetet. Ráadásul az a mindnekit nyugtalanító információ is kiderült, hogy Csuti éppen melyik dolgát intézte…

Kulcsár Edina a vécén ülő pasija öléből szelfizett
Több olyan hozzászóló is van, akik velünk együtt fogják a fejüket.

Aki engem ismer és követ, az tudja, hogy egy borzasztó közvetlen ember vagyok. Szinte mindent kiírok – nyilván erről vannak viták, hogy ez normális vagy nem normális – én ezt csak így tudom csinálni. A közönségemet a családomnak érzem. Nagyon szeretjük egymást Csutival és a képnek az volt a mondanivalója, hogy amikor mi felkelünk, egymást keressük. Tök vicces volt maga a szituáció is. Amikor felkeltem, kiabáltam még ott csipás szemmel, hogy hol vagy szívem és senki nem szólalt meg. Majd benyitottam és ő ott ragadt Nemzeti Sportot olvasva a telefonján, pisilés (!) közben. Én nem gondolom, hogy ez egy hű, de nagy dolog, de néhányan úgy kommenteltek, mintha embert öltem volna

– magyarázta Kulcsár.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik