Szórakozás

Sarka Kata és Hajdú Péter titokban újra elindították a válást

Két sikertelen próbálkozás után, a pár úgy döntött, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával intézik a válást. Titokban el is indították a procedúrát és ezúttal mindketten meg is jelentek a Budaörsi Járásbíróságon, ahol a kötelező békítő tárgyaláson elmondták, nem kívánják együtt folytatni az életüket.

Nem látjuk többet tévében Sarka Katát
Mint elmondta, a szerda esti Vigyázat, gyerekkel vagyok! az utolsó televíziós felkérés, amit elvállalt.

Minderről a Story magazin számolt be, akinek egy szemtanú mesélt a múlt keddi eseményről. Sarka Katának és Hajdú Péternek innentől 90 napja van, hogy új keresetet adjanak be, ami után egyetlen tárgyalás is pontot tehet a házasságukra, amennyiben mindenben sikerül megegyezniük.

A hetilap szerint a gyerekek felügyeletében már született egyeszség. Noncsit és Dávidkát az édesanyjuk neveli, de Hajdú bármikor láthatja őket. Utóbbi 75-75 ezer forint gyerektartást fizet utánuk havonta, ami azonban változhat. Ami nagyobb falat lehet, majd a pár között, az a vagyonelosztás. Sarka ugyanis a korábbi házassági szerződésük ellenére, a vagyon felére igényt tart.

Nyitókép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik