Szórakozás

Jim Carrey ügyében újabb bizonyíték került elő

Jim Carrey barátnője közel két éve lett öngyilkos. Carrey és a sminkesként dolgozó Cathriona White többször összejöttek, majd szakítottak. Az utolsó szakításukat nem tudta már feldolgozni az akkor 28 éves nő, és a szétválást követő negyedik napon öngyilkos lett. Carreyt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg. 

A színész első számú vádlói White exférje Mark Burton, valamint édesanyja Brigid Sweetman. Mindketten azzal vádolják Carryt, hogy álnéven drogokat szerzett az elhunyt nő számára, aki végül drogtúladagolás áldozata lett, illetve hogy Carrey tudott barátnője depresszív és szuicid hajlamáról. Valamint a vád alapját képzi még, hogy a színész elvileg három szexuális úton terjedő betegséggel is megfertőzte barátnőjét.

Jim Carrey szerint úszhatunk, de partra nem érünk úgysem
Két éve öngyilkos lett a barátnője, sokak szerint azóta megszakadt a kapcsolata a külvilággal. Szerintünk egyáltalán nem.

Most került elő egy White által írt levél, ami a feljebb felsorolt vádakat támasztja alá. A levelet Burton és Sweetman ügyvédje, Filippo Marchino hozta nyilvánosságra, aki azt állítja, hogy a levél egy törvényszéki vizsgálat során került elő White iPadjéről. A táblagépbe feljegyzett írás 2013 ápriliásban készült, bőven a nő halála előtt. A levél gyakorlatilag minden vádat alátámaszt.

Ez az amit akarok, megfertőztél és azt akarom, hogy bocsánatot kérjél tőlem azért, mert eléggé törődsz velem.

– olvasható a levélben, ami a következőképp folytatódik:

Találkoztam veled és te bemutattad nekem a kokaint, a prostituáltakat, a lelki terrort és a mentális betegségeket.

Jim Carrey ügyvédje, Ray Boucher szerint a levél segít alátamasztani, hogy az egész vád egy csalás a felperesek részéről, akiknek a célja, hogy minél több pénzt kicsaljanak a színésztől.

Az esetre maga Carrey is reagált, amit Twitteren meg is osztott.

A bejegyzésben a színész leírja, hogy úgy érzi, három évvel ezelőtt hibát követett el azzal, hogy hagyta magát hamisan megvádolni.

Egy percig nem fogom hagyni, hogy hamis vádakkal megvádoljon Cat exférje és anyja, vagy hogy felelős legyek azért, hogy ezek a kétségbeesett személyek véletlenül rájöttek arra, hogy létezett az a személy, akit én imádtam.

– olvasható a bejegyzésben, amit a következőkkel folytat a színész:

Teljesen el voltam vakulva a szeretet miatt.

Marchino szerint Carrey kétségbeesetten kerüli a nyílvánosságot, mivel tudja, hogy valóban ő a felelős a nő haláláért. Az ügyvéd szerint a színésznek segítségre van szüksége.

(Kiemelt kép: Jim Spellman/GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik