Szórakozás

Nagy daganatot műtöttek ki Cintulából

Az utóbbi időben Cintula, azaz Keresztes Tibor életmentő szívműtétjéről szóltak leginkább a hírek, pedig a 73 éves lemezlovast pár éve daganattal is műtötték.

“Az egész egy olyan szörnyű eseménnyel indult, hogy nem tudtam pisilni. Elmentem hát ki­vizsgáltatni magam, ahol a do­kik kiderítették, hogy egy oda nem illő dolog van a prosztatámon. Nem volt más lehetőségem, mint megműttetni az alsó részem. Bekerültem hát a kórházba, ahol egy akkora daganatot operáltak ki belőlem, hogy annak méretétől még maguk a műtősök is elájultak, mert akkorát még ők sem láttak”

– mondta a Borsnak Cintula, aki beismerte, hogy a műtéti beavatkozásra talán nem is lett volna szükség, ha komolyabban veszi a korosztályának ajánlott orvosi utasításokat.

Cintula egyébként idén januárban lett rosszul egy bírósági tárgyalás közben, ahol annyira felhúzta magát, hogy leállt a szíve. Akkor értágító beavatkozást végeztek rajta. Rá egy hónapra pedig egy életmentő koszorúérműtétre is befeküdt a budai szívklinikára.

Mindezek ellenére egyáltalán nem látja borúsan a dolgokat:

“Nem vagyok egy megkeseredett ember, hanem egy boldog nyugdíjas vagyok”

– mondta Cintula.

(Kiemelt kép: MTI /Czimbal Gyula)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik