Szórakozás

Meglepte a stábot Hujber Ferenc viselkedése

Lőttek a balhéknak, úgy tűnik, jót tesz a színésznek a munka – írja a mai Blikk. A Valami Amerika harmadik részének forgatásán ugyanis a tavaszi tévés ámokfutás után mindenki maximálisan elégedett Hujber Ferenc fegyelmezettségével és alakításával.

Hujber Herendi Gábornak beszélt múltkori tévés ámokfutásáról
A színész a Valami Amerika 3 rendezőjét felhívta a megdöbbentő Mokkás szereplése után.

 

“Ezer éve ismerem Ferit, sokszor dolgoztunk már együtt, de ilyen fegyelmezett még sosem volt. Nagyon hirtelen természetű, nem volt ritka korábban, hogy összeszólalkozott a többi színésszel vagy stábtaggal, de még olyan esetről is tudok, hogy a rendezőnek beszélt vissza. Most viszont rá sem ismerni. Nemhogy időben ott van minden forgatásra, de még előbb is érkezik, a szöveget hibátlanul tudja, minden rendező álma. Szerintem érzi, hogy a mostani balhéi miatt minden szempár rá szegeződik, és nem akar hibázni. De az is lehet, hogy a munkába menekül. Bár nem nagyon beszél még nekünk sem a magánéletéről, azt mondta, hogy nincs rendben minden a feleségével” – mesélte a bulvárlapnak a produkció egyik tagja, de maga a rendező, Herendi Gábor is ódákat zengett a színészről.

Óriási élmény 16 év után újra forgatni ezekkel a fantasztikus színészekkel és remek stábbal. Rendezőként bátran állíthatom, hogy mindenki most néz ki a legjobban, és színészi pályájuk csúcsán vannak, most játszanak a legjobban, igazán megértek a szerepre. Feriről is csak pozitívat tudok mondani, rendkívül fegyelmezett, és komolyan veszi a feladatokat. Koncentrál, és remekül hozza a karaktert

– mondta el a filmrendező; maga Hujber azonban nem kívánt reagálni a lap megkeresére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik