Szórakozás

Hujber Herendi Gábornak beszélt múltkori tévés ámokfutásáról

A rendező a Borsnak árulta el, hogy miután a Valami Amerika 3 forgatására készülnek – aminek a korábbi részekhez hasonlóan Hujber Ferenc lesz az egyik főszereplője – a színész már-már ijesztő, és igencsak meghökkentő nyilatkozatai után sikerült tisztázniuk a helyzetet.

“Bár nem hatalmazott meg Feri, hogy elmondjam, nem hiszem, hogy megharagszik rám.  Szóval fel­hívott engem a Mokka-interjú után és közölte, ne ijedjek meg, nem bolondult meg. Ez engem megnyugtatott, így nem gondolkodom rajta, hogy ne dolgozzak együtt vele. Egy fegyelmezett színészt ismertem meg Feriben, aki igen jól dolgozik” – mondta el a lapnak Herendi Gábor.

Ha valakinek kimaradt volna a körülbelül két hete zajló történet: Hujber a TV2 Mokka című műsorában többek közt arról beszélt, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, helyette egy tízéves kisfiú szenvedett balesetet egy forgatáson, majd másnap ugyanott azt mondta, hogy Orbán Viktor Ma­gyarország királya.

A színészt egyébként most is próbálta megszólaltatni a bulvárlap munkatársa, aki a megkeresésre annyi reakciót kapott Hujbertől, hogy feleségével együtt most egy darabig nem nyilatkoznak a lapoknak, de jól megvannak, és örül, hogy kiderült, csak egy szerepet játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik