Szórakozás

Oszter Alexandra és szülei között a pénz miatt romolhatott meg a viszony

Az Oszter család magánéleti zűrjei nagy figyelmet kaptak mostanában. Kiderült, hogy Oszter Alexandra már hosszú hónapok óta szóba sem áll a szüleivel, akikről nem tudott sok jót elmondani legutóbbi nyilatkozatában. Édesapja botrányaitól igyekszik elhatárolódni, de nagy csalódás volt számára az is, hogy édesanyja az apja pártját fogja.

Eddig arról lehetett hallani, hogy a rossz viszony a színésznő párja miatt alakult ki, akit Oszterék képtelenek elfogadni. A bíróságot gyakran látogatni kényszerülő színész nemrég azt is elárulta, hogy miért nem kedveli az egykori profi ökölvivót. Most azonban újabb teória látott napvilágot.

A Story magazin bennfentes forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a pénz vezetett családi viszályhoz. Oszterék állítólag megígérték lányuknak, hogy a budapesti ingatlanjuk értékesítése után Alexandra megkapja a ház értékének felét, azaz 100 millió forintot. Csakhogy a villa kevesebbért kelt el, mint várták, így az összeg fele is alacsonyabb lett, amiből kialakult a rossz viszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik