Szórakozás

Kihallgatták Oszter Sándor feleségét

Férjével, Oszter Sándorral együtt érkezett pénteken Failoni Donatella zongoraművész a XII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol ittas vezetési ügye miatt hallgatták ki.

“Valóban voltam a kapitányságon, kihallgattak. Mindenki nagyon kedves, segítőkész volt. Mint megtudtam, 0,062% volt a véralkoholszintem, ez még kevesebb is, mint amire emlékeztem. Azt mondták az illetékesek, hamarosan meglesz a döntés, hogy mennyi időre vonják be a jogosítványomat. Remélem, csupán pár hónapról lesz szó. (…) Jó volt, hogy mellettem volt a férjem, ráadásul két hete nem is találkoztunk, csak telefonon beszéltünk. Nagyon jó volt látni Sándort”

– mondta a Blikknek Failoni, aki még februárban koccant az Istenhegyi úton az előtte álló külföldi rendszámú autó­val. Bár sem személyi, sem anyagi kár nem keletkezett, a másik kocsi sofőrje leintett egy arra járőröző rendőrt. Megszondáztatták a zongoraművészt, aki a történtek előtt egy pohár bort fogyasztott. Azonnal bevonták Failoni Donatella vezetői engedélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik