Szórakozás

Andy Vajna nem hisz a cenzúrában, de a témák kiegyensúlyozott körüljárását várja Balázséktól

Sebestyén Balázs és csapata a Rádió 1 Reggeli Show-jának hétfői adásában nyíltan állást foglaltak a CEU bezárása kapcsán: a reggeli műsorban keményen bírálták a kormányt az ügyből kifolyólag, rákosista kultúrpolitikához hasonlították az intézmény ellehetetlenítését.

Kollégáinknak kedd este sikerült megkérdezni a rádió tulajdonosát az elhangzottakkal kapcsolatban, amikor is Andy Vajna jelezte is, hogy beszélni fog Balázzsal, aki most a Blikknek fejtette ki véleményét.

“Ez a műsor mindig is ilyen volt, azt mondjuk el, amit gondolunk. A Rádió 1 biztosítja nekünk az alkotói szabadságot, a Reggeli Show pont ugyanúgy működik majd ezután is, ahogyan eddig, önálló gondolatokkal és témákkal. Eszünkben sincs felállni, nincs is rá okunk, nem sérült a szerkesztői szabadság, ez pedig egy olyan házon belüli ügy volt, amelyen mi már túlléptünk” – mondta el a rádiós a lapnak, ahol röviden Andy Vajna is nyilatkozott az ezek szerint házon belül megoldott és lezárt ügyről.

Fotó: MTI

Nem hisz a cenzúrában, de elvárja, hogy minden témát kiegyensúlyozottan mutassanak be –  olvasható a rádió tulajdonosának véleménye.

“A Reggeli Show az ország kedvenc reggeli műsora, amelynek a titka éppen abban rejlik, hogy a műsorvezetők önazonosak, és nem kell rájuk erőltetett témákról beszélgetniük. Nincs megszabva, mivel foglalkozhatnak és mivel nem, egyedül az a fontos, hogy a műsor kiegyensúlyozott legyen. Balázsék teljes szabadságot kapnak a Reggeli Show-t illetően” – mondta el Bakai Mátyás, a Rádió 1-et üzemeltető Radio Plus Kft. ügyvezető igazgatója is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik