Szórakozás

Vajna Tímea volt üzlettársa és Giró-Szász András exfelesége vezetik a Mokkát

Nemrég bemutatták a TV2 új vagy újradizájnolt műsorait, amikről A két Lotti sorozatban is megemlékeztünk. Abban viszont nem volt szó a Mokka két új műsorvezetőjéről, Szabó Dóráról és Serfőző Krisztináról, így most pótoljuk.
Kapcsolódó cikkek

Szabó Dóra

Szabó (fejlécképünkön balra) 2011-ben Miss Earth Hungary lett, évek óta az Art’z Modell márka arca. 2013-ban házasodott, a Jóban Rosszbanban is játszott. Tavaly év végén a Borsnak egy informátora azt mondta,

Szabó nemcsak jó barátja Vajna Tímeának, de üzlettársa is.

Az Opten legfrissebb adatai szerint az idén 30 éves Szabónak valóban volt köze a tavalyi évet 13,4 millió forintos adózott eredménnyel záró Universe Managementhez, viszont ma már csak nem hatályos kapcsolat fűzi hozzá. A volt szépségkirálynő céges tagsági jogviszonya ugyanis 2015. május 12-én kezdődött és néhány hónappal később, január 6-án meg is szűnt.

Szabó nem maradt érdekeltség nélkül: édesapjával ugyanarra a címre bejegyzett közös cége, a FDAB Kft. fuvarozással foglalkozik.

Az új műsorvezető a korábbi években végighaknizta a reggeli műsorokat, ahol többek között kiderült:

  • nem veti be a sírás fegyverét a pasik ellen,
  • szerinte a castingokon húspiac van,
  • isteni gesztenyés desszertet készít,
  • szerinte a házasság egy nagy feladat,
  • egyszer képernyőre akar kerülni, lehetőleg hírműsorban, mert ott napról napra képben kell lenni.

Utóbbi részben sikerült.

Serfőző Krisztina

Serfőző (fejlécképünkön narancsban) korábban Giró-Szász András kormányszóvivő felesége volt, azonban egy két évvel ezelőtti HVG interjúban Giró-Szász már csak exfeleségként hivatkozott rá. Ezt erősíti az is, hogy 2014. november 13-ig Gíró-Szász Krisztinaként szerepelt a Fine Art Invest Kft.-ben mint ügyvezető, azután viszont már Serfőző Krisztinaként. Egy fiuk született, Gergő.

Az Átlátszó 2015 áprilisában írt arról, hogy a műsorvezető 2013-ig társtulajdonos volt a Constant Invest Kft.-ben, amit Gansperger Gyula, a Fidesz egykori főkönyvelője, az első Orbán-kormány idején az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója vezet.

Serfőző több műsort is vezetett a köztévénél, azonban 2015-ben megvált tőle az MTVA.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik