Szórakozás

Caramel elárulta, hogy mikor érkezhet a következő baba

A Dal 2017 új ítésze visszatért alkotói szabadságáról, habár megfogadta, hogy ezentúl az év egyik felét mindig a családjával tölti majd. Caramel ugyanis nagyon élvezi az apaságot. Imádja a kislányát, Szofit, a feleségével pedig még szorosabb a kapcsolatuk, amióta megszületett a gyermekük. Éppen ezért hamarosan szeretnék bővíteni a családot. Egy pici még mindenképp tervben van, de az énkes akár többet is el tudna képzelni.

Sejtettem, hogy jó dolog apának lenni, de hogy ennyi boldogsággal jár, azt nem képzeltem. Mindenképpen szeretnénk bővíteni a családot és talán két éven belül meg is valósulhat az álmunk, és ha a tendencia folytatódik, akkor még a mostaninál is szorosabb kötelék köt majd minket össze Szilvivel. Minimum szeretnénk még egy gyereket, de még az is megeshet, hogy igazi nagycsalád leszünk a jövőben

– árulta el a Blikknek Caramel.

Az első közös téli kaland 👨‍👩‍👧😊❄️☃⛷🏔 @caramelmusic #myfamily #2016 #winter #austria

Szilvia Szilágyi Molnár (@sylviszilagyi) által közzétett fénykép, 2016. Jan 14., 06:48 PST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik