Szórakozás

Bejelentették A Dal 2017 versenyzőit

A tavalyi évben Fehárvári Gábor Alfréd, azaz Freddie képviselte Magyarországot a Stockholmban rendezett, 61. Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes Pioneer című dalával a 19. helyet tudta megszerezni, ami miatt nagyon csalódott volt, szerinte ugyanis “méltatlan volt ez a helyezés”. Az első helyen Jamala végzett, 1944 című dalával, így idén Ukrajna rendezi a nemzetközi dalversenyt.

A hazai válogató január 14-én indul a köztévén és hat héten át tart majd, míg végül kiderül, hogy a 30 indulóból ki utazhat a 2017-es Eurovízióra. A versenyzők névsorát az MTVA csütörtök délelőtt jelentette be A Dal sajtótájékoztatóján. Az indulók között ezúttal is sok a zenekar és a viszonylag ismeretlen előadó, de visszatérők is vannak.

Fotó: Fülöp Dániel
Fotó: Fülöp Dániel
  • Kállay Saunders Band
  • Berkes Olivér
  • Sapszon Orsolya
  • Gina
  • Muri Enikő
  • Szabó Ádám
  • Kása Júlia
  • SoulWave
  • PeetProject
  • Mrs Columbo
  • Spoon21
  • Henderson Dávid
  • Oláh Gergő és a Roma Soul
  • Kővári Péter
  • Radics Gigi
  • The Wings
  • Tóth Gabi
  • The Couple
  • Singh Viki
  • Mujahid Zoltán
  • Benji
  • Szabyest
  • Calidora
  • Leander
  • Tóth Andi
  • Csondor Kata
  • Benjámin
  • Pápai Joci
  • Fedor Kira
  • JetLeg

A Dal 2017 mezőnyét ráadásul egy új zsűritag is pontozza majd. Az eddigiektől eltérően nem a tavalyi győztes ül majd be az ítészek közé.

Both Miklós, Frenreisz Károly és Zséda mellett Caramel is beleszól abba, hogy ki képviselje hazánkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik