Habár a tehetségkutató szerdai sajtótájékoztatóján csak 11 döntőst mutatott be az RTL Klub, miután kizárták a versenyből Puskás Peti verekedésbe keveredő választottják, Petics Kristófot, most a csatorna bejelentette, hogy a november 5-én rajtoló élő showban 12 versenyző áll színpadra.
A nehéz helyzetbe került mentor azt is elárulta, hogy a megüresedett helyet a be nem jutott mentorházas fiúk valamelyikével tölti fel, sőt Puskás azt is hozzátette, hogy Kristóf kirúgása után azonnal tudta ki az, akivel együtt szeretne dolgozni a jövőben. A második esélyt kapó énekest pedig személyesen értesítette a jó hírről.
A nagy leleplezésre ugyan még várnunk kell egy napot, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a nézők kedvence, az Igriciben élő, 15 éves Mata Ricsi juthat be a döntőbe. Az RTL által feltöltött videóból az derül ki, hogy Puskás Peti hosszú utat tesz meg azért, hogy mentoráltjához eljusson, ráadásul a felvétel alatt Peti Csillagok című dala szól, amelyet Ricsi a táborban adott elő és amivel könnyre is fakasztotta mentorát.