Szórakozás

Újabb műsorvezetők tűnnek el a TV2-ről

Persze jönnek helyettük újak; naná, hogy ismét a Mokka és a Tények háza táján lesznek változások.

A Bors “folyosói pletykát” hallott, miszerint egy fotózás során lett gyanús többeknek, hogy az új képernyősök, Istenes László és Szabó Dóra mellett Vitányi Juditról és Czippán Anettről már nem készült hivatalos fotó a csatorna számára. Ebből pedig arra következtettek, hogy az alig egy éve a Tényekben látható híradós, és a Mokka egyik műsorvezetője nem sokáig lesz már látható a TV2-n. Ellenben a jelenleg képernyőn nem szereplő Azurák Csaba például feltűnt az ominózus felvételek készítésénél.

És valóban lesznek változások, a csatorna ugyanis levélben meg is erősítette a lapnak az információkat.

“Az infotainment műsorok díszlete teljesen megújul, ehhez készültek új képek a műsorvezetőkről. A Té­nyek esetében a főműsoridős adásra fókuszálva a négy vezető arc, az időjárás-jelentők, valamint a Mokka új műsorvezetői csapata vett részt a fotózáson, Azurák Csa­ba pedig azért, mert új műsora indul. Czippán Anett a jövő­ben csak a FEM3 műsorvezetője lesz, a csatorna szeptemberi plakátkampányán szerepelt. Vitányi Judit pedig a SuperTV2 hírműsorában lesz látható ezután”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik