Szórakozás

Tom Hanks: Mi teremtettünk poklot az emberiség egy másik része számára

“A tudatlanság jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiségre” – mondta Tom Hanks a Dan Brown bestsellere nyomán készült Inferno című film firenzei bemutatóján. A kétszeres Oscar-díjas amerikai filmsztár szerint az emberiség ismét válaszút elé érkezett, és lehet, hogy egyes országok leegyszerűsített választ adnak nagyon bonyolult problémákra.

Úgy tűnhet, hogy káosz uralja a világot, de ha megnézzük a történelmet vagy elolvassuk Dan Brown regényeit, láthatjuk, hogy a világ gyakran érkezett hasonló válaszúthoz, amikor meg kellett tanulnunk az egymás mellett élést

– mondta a színész, aki az amerikai-japán-török-magyar koprodukcióban harmadszor alakítja Robert Langdon szimbólumkutatót. A misztikus thrillert, amelynek egyes jeleneteit Budapesten forgatták, október 13-tól játsszák a magyar mozik. A rajongók által várva várt Infernót az alkotók csütörtökön mutatták be a sajtónak a firenzei Palazzo Vecchio Cinquecento-termében – írja az MTI.

Mivel Hanks a Demokrata Párt fontos támogatójának számít, a tudatlanság veszélyére vonatkozó megjegyzését az AFP úgy értékelte, mint oldalvágást a republikánus elnökjelöltnek, Donald Trumpnak.

Dan Brown földi pokolról beszél a könyveiben. Dante egy jól körülhatárolt helyet jelöl meg pokolként. A filmbeli terrorista tudós azonban azt mondja, hogy mi magunk teremtettünk poklot saját magunknak, a környezeti problémákkal, emberek rabszolgasorban tartásával… Mi teremtettünk poklot az emberiség egy másik része számára

– jelentette ki a filmsztár a toszkán fővárosban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik