Mint megírtuk, szombaton este a Farm utolsó párbaját Cintia nyerte Attila ellen, így Gergővel és Gáborral ő küzdhet a valóságshow 20 milliós fődíjáért vasárnap este.
Cintia győzelmét mindkét másik döntős kitörő örömmel fogadta, rendesen meg is ünnepelték, ugyanis az utolsó előtti adás végén látható előzetesből kiderült: Cintia és Gergő összejöttek, a kamerák pikáns jeleneteket is rögzítettek az este folyamán.
A pár kihasználta a Heti Gazda szoba adta elvonulási lehetőséget: először az éj leple alatt szereztek egymásnak örömöt egymásnak, majd másnap reggel is folytatódott közöttük a kényeztetés, melyet meghittebb együttlétre utaló, takaró alatti mozgás is kísért.
![Váratlan fordulat a Farmon: Gergő összejött Cintiával 1 Fotó: RTL Klub](http://24.hu/app/uploads/2016/05/c93c2805b8cb06bca42df1b2401017ac.jpeg)
A dolog érdekessége, hogy a biszexuális Cintia korábban semmilyen vonzalmat nem mutatott Gergő iránt, akinek ráadásul a játékban szerelmi kapcsolata is szövődött a nemrégiben kiesett Brigivel. Igaz, hogy az utóbbi időben gyengülni látszott Gergő és Brigi kapcsolata, de arra valószínűleg senki sem gondolt, hogy a fiú pont azzal a lánnyal jön össze, akire pár héttel még jogosan volt mérges, amiért barátnőjével smárolt egy részeg éjszakán.
A Gergő és Cintia között történtek után egyébként egyből átvillant a fiú agyán, hogy ezt ország-világ látja majd, ám a lány megnyugtatta, hogy tőle aztán senki sem tud majd közös lepedőakrobatikájukról.
![Váratlan fordulat a Farmon: Gergő összejött Cintiával 2 Fotó: RTL Klub](http://24.hu/app/uploads/2016/05/brigi_gergo1.jpg)