Szórakozás

Balázs Klári évtizedek alatt sem tudta feldolgozni traumáját

Az énekesnő és párja, Korda György a Négy esküvő című műsorban esküdnek meg újra 34 év házasság után, ám sajátjukon kívül még három lagziba hivatalosak voltak. Az egyik esküvő azonban nem volt mindennapi. A menyasszony és a vőlegény a víz alatt mondták ki a boldogító igent, a látvány azonban megviselte az énekesnőt.

Klárikát ugyanis mai napig gyötrik gyerekkori traumái, amiket még mindig nem sikerült feldolgoznia. Először ötévesen kellett kimenteni a vízből: az utolsó pillanatban nyúltak érte a segítő kezek a Szamosba. Tíz évvel később Klárika kis híján a megáradt Tiszába fulladt bele.

Kellemetlenül feszengtem, de próbáltam uralkodni magamon. Aztán, ahogy láttam, hogy elnyeli őket a víz, elhatalmasodtak rajtam a régi emlékek, bevillantak azok a pillanatok. A víziszony azóta kísért. Ez nem hiszti, amikor Sydney-ben jártunk, a csónakban is félelmemben a deszkákra vetettem magam. Nem sikerült kiheverni a traumát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik