Fidel viszonya a tejhez kortársai közt széles körben ismert volt – annyira, hogy az őt számtalan alkalommal láb alól eltenni kívánó CIA reggeli tejturmixába egyszer botulint kevert, de a pohár végül nem jutott el a diktátorig.
Castro 1959-es hatalomra kerülése után ezért eldöntötte, hogy a fehér italt a nép étrendjének alapkövévé teszi, az ország tejiparát pedig csúcsminőségű termékek előállításához szükséges szintre fejleszti, és olyan sok tejet gyárt majd, “amivel megtölthetnénk a Havannai-öblöt”.
Egyetlen gond azonban hátráltatta a tervet: a Kubában őshonos zebukat (púpos marha) márványos húsukért, és nem kevés tejükért tenyésztik. Elindult tehát egy új szupertehén kifejlesztése, ami kombinálja a zebuk keménységét a Holstein marhák tejadási képességeivel.
Egy 1966-os beszédében a diktátor bejelentette egy tenyészprogram indítását, melytől 1970-re négyszázezer, 1971-re pedig további egymillió állatot várt.
A siker azonban nem érkezett a megfelelő ütemben: a napi száz litert adó tehén kifejlesztését célként kitűző program egyetlen számottevő sikere, Ubre Blanca csak 1972-ben született meg. Fejlődését a vezető testközelből figyelte, és óriási elégedettséggel töltötte el, mikor a tehén 1982 júniusában, egyetlen nap alatt
megelőzve ezzel a korábbi csúcstartó Arleent, aki 1975-ben Kuba nem épp legjobb barátjának, az Egyesült Államoknak szerezte meg a csúcsot.
Ubre Blanca sikere tehát propagandagyőzelem is volt a gaz jenki imperalisták felett. Castro nem is habozott ezt széles körben hirdetni, a tehén pedig egy szempillantás alatt nemzeti hőssé vált. Meg is hálálta a gondoskodást, hiszen rövidesen újabb csúcsot állított fel: egyetlen, 305 napos tejtermelési időszak (laktációs ciklus) alatt
Az eredmény talán annyira nem is tűnik csodásnak, ha megnézzük az állat tartási körülményeit, amihez hasonlókat tényleg csak a világsztárok kaptak: Fehér Tőgy művészien kivitelezett, légkondicionált istállóban élt, fegyveresek őrizték, a nap 24 órájában pedig egy speciálisan képzett csapat figyelt rá. A napi négy fejés idején megnyugtató zenét hallgathatott, ételét pedig előbb más állatokon tesztelték – hasonlóan Castroéhoz, hiszen egy mérgezés esélye szerinte mindig fennállt.
A vezető sokszor személyesen mutatta meg az állatot a külföldi delegációknak és újságíróknak, de egyetlen dolog mégsem jött össze: a szaporodás.
Három sikertelen vemhesség után a Mezőgazdasági Egészségügyi Intézetbe szállították, hogy néhány petesejtjét jövőbeli kutatások számára eltávolítsák és lefagyasszák. Az eltávolítás műveletét azonban nem végezték kellően körültekintően, így az állatban daganat fejlődött, rövidesen pedig elaltatták. Testét konzerválták, és a Nemzeti Szarvasmarha-egészségügyi Intézet havannai központjában állították ki.
Castro annyira elszontyolodott, hogy egy óriási portrét rendelt a Nemzeti Könyvtár homlokzatára, hogy irodájának ablakából bármikor rápillanthasson. Az állatról egész oldalas emlékcikk jelent meg a párt lapjában, a Granmában, egy egész sornyi katonai kitüntetést is adott a kimúlt állatnak, sőt, életnagyságú márványszobrát is felállíttatta:
Az állat halálával a szupertehén-programot is leállították, a diktátor más módokat talált a tejgyártás fellendítésére, de a Szovjetunió összeomlásával beindult gazdasági és mezőgazdasági válság miatt ez komolyan sérült.
A kilencvenes években a tej annyira ritkává vált a karibi államban, hogy csak hét év alatti gyerekek és terhes nők fértek hozzá, ma pedig iszonyú magas ára miatt közel lehetetlen hozzáférni – egyetlen kilogramm tejporért kétezer forintnyi pesót kérnek, a havi bér pedig 5-10 ezer forintnyi peso közt mozog.
