Szórakozás

A Dal: Petruskát koppintással vádolják

A Dal 2016-ban szereplő Petruska András száma másolat lehet – írja a mai Bors.

A lap szakértő véleményét kérte ki azzal kapcsolatban, lehetséges-e, hogy Petruska versenydala nem teljesen saját szerzemény. Ugyanis egy olvasóra hivatkozva azt boncolgatják, a Trouble in my mind mennyire hasonlít az itthon Bigyó felügyelő, eredeti címen Inspector Gadget néven futó, 1999-es rajzfilmsorozat főcímzenéjére – melyet IDE kattintva tud meghallgatni.

“A két szám szinte ugyanaz. Az eredetiben annyira összetett harmóniák és melódiák vannak, hogy bár van esélye, hogy két ember egymástól függetlenül megírja ugyanazt a dalt és formulákat, de elég kevés” – mondta el szakértőként Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse. Az MTVA is reagált a vádakra.

“Nem feltételezzük, hogy a versenyben a 2016 legjobb dala címre pályázó szerzők célja az lenne, hogy más zeneszerző alapjait magukénak tudják be – tekintve, hogy nyilatkoznak is arról a műsor előtt, hogy a nevezett produkció a saját szerzeményük –, de ha mégis bebizonyosodna a verseny történetében bármikor a plágium, aminek pontos szakmai definíciója van, azonnali kizárást vonna maga után.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik