Szórakozás

Petruska: Állítólag én vagyok az egyik nagy esélyes

Szombaton kiderül, hogy ki képviselheti hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, addig is nyolc előadó izgulhat, vagy éppen nem. A Dal egyik döntőse, Petruska ugyanis úgy érzi, nincs már veszíteni valója, hiszen eddig is sokat kapott a versenytől.

“Most itt vagyunk a döntő kapujában, állítólag én vagyok az egyik nagy esélyes. Most, hogy már nem az a kérdés, hogy bekerülök-e a Dalba kísérletezgetni egy jót, hanem az, hogy alkalmas vagyok-e a győzelemre. A középdöntő még zavarba hozott, azonban most, ennyi új emberrel a közönségemben, egy Dalos különdíjjal, valamint a már gyártósoron lévő új lemezemmel aligha érezhetem azt, hogy bármi vesztenivalóm van. Játszom” – mondta a zene.hu-nak az előadó, aki azt is elárulta, hogy fordulóról fordulóra változott a versenyhez való hozzáállása.

“Voltaképpen az esélytelenek nyugalmával, kalandvágyból adtam be a jelentkezésemet a Dalba, és ugyanezzel a szemlélettel léptem színpadra az elődöntőn. A továbbjutás esélyeit nem latolgattam, inkább egy olyan vágy volt, amit ideje korán el tudtam engedni, hiszen nem tudtam, milyen kilátásaim vannak az Eurovíziós mércékhez képest valóban alternatív hozzáállásommal. Az elődöntő meglepő és örömteli volt, ám az azt követő napokban tisztességesen rászolgáltam a dalom címére. Egyszerűen túl hirtelen sikerült túl jól az indításunk, s mire a következő fordulóhoz értünk, elvesztettem az egésszel kapcsolatos ártatlanságomat. Elvárások, kényszeres lelki játszmák váltották fel a játékos, ‘nincs vesztenivalóm’ attitűdöt, és kellett dolgoznom pár napot, hogy elengedjem újra a műsort és magamat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik