Szórakozás

A Dal: Oláh Gergő és Petruska is a továbbjutók között

Túl vagyunk A Dal 2016-os szériájának első középdöntőjén, ami rögtön Tatár Csilla kis fricskájával kezdődött. A műsorvezető ugyanis frappánsan reagált azokra a hozzászólásokra, melyekben ez elődöntők alkalmával viselt ruháit, na és persze szülés utáni alakját kritizálták a kommentelők. A tévés ugyanis egy my body, my rules azaz az én testem, az én szabályaim feliratú pólóban és egy miniszoknyában állt színpadra, amit aztán már az első produkció alatt egy strasszos fekete estélyire cserélt.

Az első fellépő, Tolvai Reni az elődöntőhöz képest változtatott kicsit az összképen. A színpadon ezúttal ejtőernyő helyett egy fátyol egészítette ki az előadást, és a dögös énekesnő ruhája is megújult. Amit aztán Frenreisz Károly nem is hagyott szó nélkül, és Marilyn Monroe jutott eszébe a szexi harisnyakötőről. Pierrot a dal akusztikus változatát emlegette, de a világrengető kompozíciót abból is hiányolta. Pontszám: 33.

A másodikként színpadra lépő Petruska és csapata ezúttal fekete-fehérben volt látható a színes háttér előtt. Both Miki szerint ez volt az első olyan dal, amire mindenki tapsolt, és Zséda is úgy érezte, sokkal magabiztosabb volt most az előadás. A zsűrinek és a közönségnek 43 pontot ért a produkció, amit IDE kattintva hallgathatnak meg.

Petruska produkciója alatt tudod pontozni a Trouble In My Mind című dalt A Dal 2016 applikáció segítségével, a…

Közzétette: Eurovision Hungary – 2016. február 13.

 

Agárdi Szilvi és a szerelmi vallomásnak is betudható ‘It is love’ eredeti formájában került bemutatásra ezúttal is. Pierrot szerint egy szép dal, amit egy szép lány énekel, viszont kellene még valami, ami mélyíti, és a magabiztosságot is hiányolja. 39 pont.

A B The First a színpadon. A ‘You told me that you loved me’ című dalt Zséda imádta, és Pély Barna hangját is. Jó az irány, de nem feltétlenül dalversenybe való – summázta az énekesnő. Frenreisz szerint is kérdéses az eurovíziós-kompatibilitás. Pontokban ez 35-öt jelent.

Oláh Gergő piros öltönyben énekelt az arany árnyalatú háttér előtt. Pierrot elárulta, hogy Gergő drukkere, mert piszok tehetséges palinak tartja őt. Persze ettől még széttagoltnak tartja a dalt, és a vonós betét sem illik bele szerinte. Zséda szerint viszont nagyon erős a produkció – amit IDE kattintva máris meghallgathat – , és Gergő is fantasztikusan énekel benne, a zsűri egyetlen hölgytagja ilyesmit el tudna képzelni Stockholmban. 42 pontocska.

Fotó: MTI / Kovács Tamás
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Benji és csapata megpróbált változtatni az elődöntős előadáson, mivel Pierrot szerint a ‘Kötéltánc’ elsőre “egy kicsit langyos” volt. Freinreisz Károly szerint most sokkal emocionálisabb volt a dal, de ennél több lehetőség is van benne. Both Miki úgy vélte, Benji eltaktikázta magát a zongorával. Mindössze 33 pontot ért a produkció.

Érkezett a Kállay Saunders BandAndrás ezúttal egy trónból kezdte a ‘Who we are‘-t. Pierrot szerint ez most olyan volt, mint amilyennek lennie kell egy Kállay Saunders Band produkciónak – amit IDE kattintva tud meghallgatni. Zséda is csak gratulálni tudott. Pontokban ez 41-et jelentett.

A színpadon a Karmapolis & Szécsi Böbe. Ezúttal nemcsak halak úsztak a háttérben, hanem buborékokkal is felturbózták fel a látványt. A ‘Hold on to” című dal előadását Both Miklós  jó minőségűnek tartotta, viszont nem gondolja egy Eurovíziós dalnak.  35 pont.

A MUSHU produkciója alatt tudod pontozni az Uncle Tom című dalt A Dal 2016 applikáció segítségével, a mediaklikk.hu/adal…

Közzétette: Eurovision Hungary – 2016. február 13.

 

Utolsóként a Mushu lépett színpadra. A steampunk díszlettel, ruhákkal és kicsapódó gőzzel érkező csapat 39 pontot kapott a zsűritől és a közönségtől. Freinresz szerint a fiúk nagy királyok. Produkciójukat IDE kattintva tudja megnézni.

A versenyzők fogadalmait is megtudhattuk az est folyamán, azaz mindenki elárulta, mit tenne meg, ha bejutna a döntőbe. Tolvai Reni három másik versenydalt dolgoz majd fel, Mushuék pedig egy rendhagyó zeneórát tartanak egy óvodában. A B The First lézerfegyver-harcra hívná ki a többieket, Oláh Gergőék pedig a Lánchíd tetején fognak táncolni a dalukra. Petruska a csapatával elmenne egy belvárosi borbélyszalonba, és feldolgoznák versenydalukat. Kállay-Saunders András pedig azt ígérte, bandája eljátszana egy Backstreet Boys dalt, ha továbbjutnának.

Extra produkcióként Mező Misi és a Második Műszak érkezett, utána pedig már majdnem megtudhattuk azt is, kiknek maradt esélye arra, hogy ott legyenek májusban a Stockholmban rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. Előtte azonban kihirdették, hogy a négytagú zsűri döntése alapján ki lett a Dal Felfedezettje cím birtokosa. Ez pedig nem más, mint Petruska, aki nemcsak a díjat zsebelhette be, hanem a továbbjutást is megszavazták számára.

Az első középdöntő végeredményeként tehát Petruska, Oláh Gergő, a Kállay-Saunders Band, vigaszágon pedig a Mushu jutott tovább a döntőbe. 

A Kállay Saunders Band produkciója alatt tudod pontozni a Who We Are című dalt A Dal 2016 applikáció segítségével, a…

Közzétette: Eurovision Hungary – 2016. február 13.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik