Szórakozás

Kulka János úgy véli, a Szomszédoknak köszönheti, hogy elfogadják

Kulka János nem tervezte el előre, hogy színházi munkái mellett közéleti szerepet is vállal, azt pedig végképp nem gondolta, hogy egy nap nyíltan vállalja fel másságát – mindez pedig D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című riportműsorából derült ki, ahol a színész őszintén beszélt döntésekkel teli, nehezebb időszakáról is.

“Az utcán védtelen vagy, érhetnek fizikai dolgok, hogy jól megvernek például. Az embernek megfordul a fejében, és az, hogy ott kergetnek a Kossuth Lajos utcában, ahhoz annyira nem lett volna kedvem. Inkább a megaláztatásoktól tartok azt hiszem, hogy kiröhögnek, kicsúfolnak, bántanak” – mesélte Kulka, aki elárulta azt is, véleménye szerint miért kerülték el a hasonló szituációk.

Nem volt ilyen, és ezt biztos Horváth Ádámnak is köszönhetem, meg a Szomszédoknak. Hogy ettől a szereptől, amit tizenegynéhány évig játszottam, ettől lett körülöttem egy ilyen, hogy a Kulkát, azt szeretjük… Csinálja, oké. Meleg, meg kommunista, oké, nem baj; de mégis olyan aranyos volt a Szomszédokban”

– fejtegette a színész az alábbi interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik