Szórakozás

Rékasinak újabb darabról kell lemondania

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

bulvár újságíró. 2015. 08. 24. 10:17

A színész mindent bevet a gyors felépülés érdekében, még sincs olyan állapotban, hogy színpadra állhasson.

Korábban a témában:

Rékasi Károly motorbalesete miatt jó néhány munkától esett el. Ugyan a Barátok Közt stábja nem készül vészforgatókönyvvel, a szinkron- és színházi szerepekkel nem tudták megvárni. A kettős szereposztással játszott Hattyúdal című darabban például egész nyáron Chajnóczki Balázs helyettesítette a lábadozó színészt, de a legújabb Mission Impossible-ben sem adhatta a hangját Tom Cruise-nak. Mostanra az is biztossá vált, hogy Rékasi az Othellóban sem szerepelhet, hiszen próbák nélkül és mankóval nem tudná teljesíteni feladatait. A József Attila Színház októberi bemutatójára Szalma Tamás veszi át Jago szerepét. Párjával, Pikali Gerdával közös darabjuk, a Boldogság is csúszni fog, az eredeti tervekkel ellentétben csak januárban lesz a bemutatójuk.

Rékasi így csak korábbi szerepeit veszi vissza egyelőre, amiket októbertől láthat a közönség. Addig is minden terápiás módszert bevet a gyógyulás érdekében.

“Különböző eszközökkel segítem a gyógyulást. Egy ismerősöm hozott egy Bemer-ágyat, ami mágnesterápiával működik, a dolgozószobában pedig most egy hatalmas Sensolite fényágy tölti be a teret. Minden kezelést egyeztetek a gyógytornászommal is, akivel csak a fájdalomhatárig megyünk el, tovább sosem. Csak olyan gyakorlatokat végzek, amit enged” – mondta a Borsnak a színész.

Rékasi Károly (Array)Fotó: Facebook

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.