Szórakozás

A TV2 letiltotta Éden Nóri interjúját

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2015. 05. 23. 09:04

A csatorna továbbra is rejtegeti az erőszakoskodás áldozatává vált reality szereplőt, sehol nem szólalhat meg nyilvánosan.

A TV2 nagy bajba került, amikor Éden Hotel című valóságshow-jukban gondolkodás nélkül műsorra tűzték azt a jelenetet, amikor Éden Nórát megpróbálja párja, Gábor szexuális aktusra kényszeríteni. A lány teljesen kiborult a történteken, a csatorna mégsem gondolta úgy, hogy segítséget kellene nyújtania. Eleinte azzal próbáltak védekezni, hogy Nóri maga jelentette ki, nem történt bántalmazás, ugyanakkor kivágták azt a jelenetet az összefoglalóból, amelyen a megalázott szereplő sírva panaszkodik társainak.

Az adásba került incidens hatalmas felháborodást váltott ki, ami után a TV2 igyekezett orvosolni a hibát, leginkább azzal, hogy eltűntették az érintetteket. Nórát a szokásostól eltérően nem hívták el beszélgetni a reality háttérműsorába, most pedig az is kiderült, hogy az Aktívval forgatott riportját is letiltották – írja a Bors. A csatorna erre is magyarázatot adott.

“Nórával is forgott ilyen beszélgetés, amit még az ügy kirobbanása előtti héten rögzítettünk. Nóra ebben egyáltalán nem tett említést a történtekről. A TV2 ezzel egy időben belső vizsgálatot kezdeményezett, hogy tisztázza, hogyan kerülhettek képernyőre a nagy visszhangot kiváltó képsorok. A csatorna úgy döntött, a vizsgálat ideje alatt és később sem adja le a Nórával készült interjút, amely általánosságban, az ügyet még csak nem is érintve foglalkozik az Éden Hotellel” – közölte a TV2, majd elmondták, hogy a héten kieső Gábor miért nem szerepelt az Éden Éjjelben.

“Tekintettel a történtekre, úgy éreztük, nem lett volna szerencsés még több szereplési lehetőséget adni Gábornak.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.