Szórakozás

Győzike unja a NAV vizsgálódását, ezért ombudsmanhoz fordult

A showman szerint hadjáratot indított ellene az adóhatóság, miközben ő tisztességes életet él. Panaszával ezért az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordult.

A NAV a napokban Gáspár Győző korábbi és jelenlegi könyvelőinél kutakodott, hogy ellenőrizze a showman egykori cégeit. Mivel nem találtak semmit, Győzike úgy gondolja, hogy ismét ő és felesége kerülnek sorra. Ezt azonban már nem tűrheti szó nélkül, ezért levelet írt az ombudsmannak, amelyben azt is kifejtette, hogy az őt pocskondiázó névtelen bejelentéssel ellentétben nem áll 20 luxusautó a garázsában, csupán öt (Lamborghini, Ferrari, Bentley, Maserati és Porsche), igaz ezek együttes értéke egy milliárd forint.

“Vannak emberek, akik abban lelik örömüket, hogy engem pocskondiáznak, és besúgóként jelentik minden mozdulatomat… A celeb is ember, és megilletik az állampolgári jogai… Kérem, emelje fel a szavát a magyar emberek, az én és a többi ‘celeb’ érdekében. Kikérem a magam és celebtársaim nevében a méltatlan elbánást, amit művelnek egyes hatósági emberek…” – írta Győző levelében, amelyet bizonyítékként a Blikknek is elküldött.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik