Szórakozás

Házkutatást tartott a NAV Győzike ügyében

Két könyvelőt is felkeresett az adóhatóság, akiknek közük lehetett a showman cégéhez. Győzike nem érti, hogy miért szálltak rá.

Gáspár Győző adóügyei miatt tartott házkutatást a NAV bűnügyi osztálya annál a könyvelőnél, aki jelenleg a Gáspár család egykori cégének ügyeit kézben tartja. A hatóság egészen pontosan három cég iratanyagát kereste volna, de nem találtak semmit. A könyvelő azt mondta, hogy helyhiány miatt nem tárol iratokat, sőt a Gáspár családdal nem áll kapcsolatban, hiszen őt már az a vezető bízta meg a könyveléssel, aki megvette a showmantől a céget. Éppen ezért Győző saját könyvelőjénél is jártak a NAV emberei, ahol szintén nem foglaltak le semmit.

“Nem is értem ezt az egészet, én nem csináltam semmi rosszat. Próbálok tisztességesen élni, mindig időben leadni mindent a cégekkel kapcsolatban, ennek ellenére most megint rám szálltak. Tény, hogy előfordult, hogy két napot csúsztam az elszámolás leadásával, de be is fizettem az emiatt megítélt ötvenezer forintos bírságot. Tisztában vagyok azzal, hogy mivel a könyvelőknél nem találtak semmit, hamarosan én és a családom következeik. Merthogy ráadásul én csupán alkalmazott voltam a cégben, de amióta megszűnt az Édes élet, bevételem sincs” – mondta a Blikknek Győzike.

A showmannek egyébként már 2007 óta van gondja az adóhatósággal, többször megbírságolták, és sokáig a NAV szégyenlistáján is szerepelt, csak idén januárban került le róla. Gáspár Győző a Hír24-nek néhány hete arról nyilatkozott, hogy csak ebben az évben húsz feljelentést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik