Szórakozás

Gianni aggódik túl sok férfi hormonja miatt

Gianni (gianni, )
Gianni (gianni, )

Az olasz tévés és étteremtulajdonos nagy figyelmet fordít kinézetére, de kiderült, hogy a sport rossz hatással van rá.

Gianninak nagy elvárásai vannak jövendőbeli párjával szemben, amiről már tavaly nyáron is részletesen beszámolt. Most azt is elmondta, hogy saját magával is kritikus. Éppen ezért, kemény edzésbe fogott, ám kiderült, azért ennek is van hátulütője. Hiába lesz hamarosan izompacsirta a 43 éves nőcsábászból, a testmozgás hatására megnövekedett tesztoszteron szintje árnyékot vet hibátlan külsejére. A férfi nemi hormonok túltengésétől ugyanis elkezdett ritkulni a haja.

“Ami igazán fontos, az az ápoltság, hogy látszódjon, foglalkozom magammal. Ilyen például a hajam is, amire az utóbbi időben még inkább odafigyelek, be kell vallanom, hogy félek a kopaszodástól. Édesapámtól örököltem a hajlamot, ráadásul mostanában a sport hatására megnövekedett a tesztoszteron szintem. Ezt a két hatást az utóbbi időben egy koffeines samponnal ellensúlyozom” – mesélte Gianni, akit legutóbb Debreczeni Zitával láttak félreérthetetlen helyzetben.

Fotó: Merlin Communications

Most kiderül mennyire ismeri a Szomszédokat! A nagy kvízért kattintson IDE.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik