Szórakozás

VV7: Öklöst és pofont is kapott exétől Fanni

A tündérfalvi valóvilágos előző párkapcsolata egy rémálom volt.

A Való Világ 7 egyik legemlékezetesebb játékosa, Fanni már korábban is mesélt arról, hogy nehéz volt az előző párkapcsolata, de eddig sosem nyilatkozott részletesen arról, hogy mit tett vele az exe.

“Fáj a múltam, fáj visszaemlékezni erre az időszakra. Fiatalabb voltam, és azt hittem, hogy szerelmes vagyok. Fogalmam sincs, miért, de azt gondoltam, hogy ha bánt, akkor szeret. Nagyon naiv voltam. (…) Öklöst és pofont is kaptam, és az édesanyja is kicsit rám szállt, volt, hogy lábtörlővel vert meg. A szakításunk után mégis azt hittem, összejöhetünk, de ő már más nővel volt. Szerintem a barátnője most fogja megtudni, hogy átjárkált hozzánk, amíg én bent voltam a villában. Megmondom őszintén, Dennisnek sem nagyon beszéltem errôl a kapcsolatról. Szerencsére a lelki terrornak már egy éve vége, de még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni” – mondta a Borsnak Fanni, aki kijelentette: soha többé nem akarja látni volt párját.

Közben Fanni és Dennis egyre jobban összemelegednek, a fiú már járt is szerelmének szüleinél. Fanni anyukájának virágot, apukájának pezsgőt vitt, és náluk is aludt.


Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik