Szórakozás
VV-Fanni-es-Dennis(960x640).jpg (vv fanni, vv dennis, vv7, )

VV Fanni: Beleszerettem, de nem vagyok szerelmes

Az egykori villalakó nem csak a luxusbörtönben tett furcsa kijelentéseket. Fanniságban idekint sincs hiány.

Korábban a témában:

A Való Világ 7 ugyan már véget ért, de azért a játékosokról pár hétig még biztosan hallani fogunk; főként, hogy nyitva maradt odabent pár történet. Többek között ugye Fanni és Dennis kapcsolata is érdekesen alakulhat, különösen annak fényében, amit a loboncos tündérfalvi a Blikknek nyilatkozott.

“Szerelmes nem vagyok, mert az azért szerintem nagyon nagy szó, viszont kötődöm hozzá és szeretem. Beleszerettem valamilyen szinten, de szerelem az még nincs” – vallott kissé zavaros érzelmeiről Fanni. De nemcsak mi, hanem Dennis is meglepődött ezen az oximoronnok tűnő kijelentésen. A lánnyal ellentétben azonban ő nem szeretne szünetet tartani, hanem igenis folytatná a villában kialakult románcot.

“Én ezt nem értem; hogy ha valakibe beleszeret, akkor az szerelem, de mindegy. Én imádom, szeretem a Fannit. Elindult valami, amit itt kint szeretnék folytatni mindenféleképpen, és szerintem ki fog bontakozni ez az egész kapcsolat, csak rajtunk áll” – mondta el a második helyen végzett komisz, aki Edinához hasonlóan zenei karrierre is vágyik.

Fotó: RTL II

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.