Szórakozás

Tóth Vera etikátlannak tartja Pierrot viselkedését

Szombat este durván lehúzta a zsűri az énekesnő dalát az eurovízió hazai válogatóján, ami után Vera menekült az újságírók elől.

Tóth Vera csúnyán elvérzett A Dal első középdöntőjén, hiszen a pontszámok alapján utolsóként végzett a mezőnyben. Ha ez nem lett volna elég, az egyik zsűritag, Pierrot élőben alázta meg, amikor versenydalát eurocikinek nevezte. Az énekesnőnek ma reggel újabb rosszindulatú hírrel kellett szembesülnie. Miután a műsor előtt és után sem volt hajlandó újságírókkal érintkezni, azt állították róla, hogy a negatív kritikák miatt menekült a sajtósok elől.

Vera most közösségi oldalán öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, hogy az egyik bulvárlap múlt heti rágalmazása – mi szerint megromlott a kapcsolata szerelmével – miatt akarta távol tartani magát az újságíróktól, ráadásul nyugalomban szeretett volna felkészülni produkciójára. Azt is elmondta, hogy Pierrot viselkedését etikátlannak tartja, és véleménye nem volt más, mint bántás.

“Szombat este valóban nem szerettem volna szerepelni a fotósok előtt és interjút sem akartam adni, csakis szakmai lapoknak és nem bulvár típusúaknak. Borzasztóan zavaró, mikor produkció előtt nem tudsz hangolódni a színpad szent ‘szellemével’. Én szombat este nem díváskodtam, csak egyszerűen védtem magam és a magánéletem a bulvártól. Ők pedig azt írják, hogy azért nem nyilatkoztam, mert nem bírom a kritikát. De, bírom, csak nem a Dal zsűrijétől, akik közül az egyiknek a bántás a legmegfelelőbb bánásmódja, és az, hogy lelkes előadóművészeket arrogánsnak és a dalukat eurocikinek nevezze bármelyik zsűritag egyenes, élő adásban, szerintem etikátlan” – írta Vera.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik