Szórakozás

A Dal: Szabó Ádám és Csemer Bogi tarolt a középdöntőn

Túl vagyunk az első középdöntőn, ahol a már megismert dalokból hallhattunk kilencet. A továbbjutásnak azonban csak négyen örülhettek, a közönség ezúttal a Spoonnak szavazott bizalmat.

Csak hogy kellemesen ráhangolódjunk az estére, a műsor a Voice Station kórus produkciójával indult, amelyet az elmúlt négy év magyar eurovíziós indulóinak dalából gyúrtak össze.

Az idei év új szabályainak köszönhetően a versenyzők változtathattak dalaikon mindenféle elképzelhető módon, ezzel a lehetőséggel pedig többen is éltek. Antal Timi például akusztikusabbra vette a figurát, a zsűritagok pedig különösen megdicsérték, amiért egy tehetséges vokalistát állított maga mögé a vörös hajú énekesnő, megtámogatva ezzel a saját hangját. (De ez most dicséret volt?!)

Tóth Vera kapott hideget-meleget, (mondjuk inkább hideget…) amikor először színpadra állt Gyémánt című dalával, de ezúttal sem kímélték. Pierrot véleménye például az volt, hogy ez a nóta csak akkor nem lesz eurociki, ha itthon marad vele. Hát Vera mosolya nem volt őszinte, de attól sem, hogy a mezőny legalacsonyabb pontszámát ő kapta.

Pierrot az este folyamán nem csak az egykori Megasztárossal volt kegyetlenül őszinte, a New Level Empire énekesét, Zolát hosszú körmondatokban alázta. Szerinte ugyanis a frontember annyira alulmúlja a többi előadó hangi kvalitásait, hogy szinte már civil, ráadásul rendkívül arrogánsnak is tartja, így négy pontnál nem tudott többet adni.

A korábban csalással gyanúsított Spoon azonban szépen teljesített, alig maradtak le a dobogóról, de elkeseredésre nem volt okuk, hiszen a tinilányok a döntőig repítették őket szavazataikkal. A srácok egyébként imidzset is váltottak, így a farmer-póló kombót, hanyagul elegánsra cserélték, ugyanis fiúcsapatból zenekarrá szerették volna avanzsálni magukat. (Mintha csak ezen múlna…)

Az este abszolút sztárja viszont Szabó Ádám és Csemer Bogi lettek, akik a maximális 50-ből 47 pontot értek el. Produkciójukat a zsűri és a közönség is az egekbe emelte, és erősen esélyesnek tartják őket arra, hogy közülük kerüljön ki a győztes, aki aztán Magyarországot képviselheti Bécsben. (Mi szurkolunk!)

Röviden összefoglalva, akinek a dalát harmadszorra is meghallgathatjuk a döntőben, az: Szabó Ádám, Csemer Bogi, Mujahid Zoli és a Spoon.

és ami még volt…

Tatár Csilla éppen annyit bakizott, amennyit már megszokhattunk tőle az előző adásokban, Harsányi Levente pedig úgy terpeszkedett a Dal+ stúdiójának kanapéján, mint egy megfáradt nagypapa. De különösen tetszett a köztévé technikai reformja is, amikor Instagram oldaluk tartalmát ahelyett, hogy a kivetítőn csodálhattuk volna, inkább Levente lapozgatta egy tableten. Végül csak sikerült úgy beforgatni a kamerákat, hogy láttunk is belőle valamit…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik