Szórakozás

Így közvetítették gazdag urakhoz Annácskát

Répás Lajos állítólag hatszor közvetítette ki Kelemen Annát gazdag urakhoz, de azt nem tudja, hogy aztán mi történt.

Kiderült, hogy Kelemen Anna – aki állítása szerint nem prosti, csak szereti a szexet – mások mellett az elmúlt évek legnagyobb hazai szexbotrányának főszereplőjén, Répás Lajoson keresztül is közel került gazdag urakhoz.

“15 év alatt több ezer lány volt regisztrálva modellként vagy szépségversenyre az ügynökségbe. Ezek közül csupán kétszáz kérte a segítségemet abban, hogy hoszteszmunkát kapjon. Az úgynevezett „bevállalós” lányok között valóban voltak a modellszakmából ismertté vált celebek. A prostituáltakkal ellentétben ezek a lányok nem hirdették magukat sohasem nyilvánosan, nem jártak kocsisorra vagy masszázs­szalonba, nem árulták a testüket interneten. Tőlem csak annyit kértek, hogy hozzam össze őket gazdag ismerőseimmel. Hogy azután létesítettek-e szexuális kapcsolatot a megrendelővel, azt maguk döntötték el, ez a magánügyük volt. Kelemen Anna emlékeim szerint öt-hat alkalommal kérte a többi lányhoz hasonlóan a segítségemet, hogy kísérője legyen gazdag férfiaknak, vagy megjelenjen a partijukon, de nem tudom, ott mi történt” – mondta a Blikknek Répás.

A szexguruként elhíresült férfi telefonbeszélgetéseit fél éven keresztül hallgatta le a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezek alapján közel 100 lányt hallgattak ki a rendőrségen, eddig hármat a bíróságon, és tízet idéztek tanúnak a legközelebbi tárgyalásra. Répás Lajos tárgyalása nyilvános, az eddig meghallgatott lányoknak a sajtó jelenlétében kellett válaszolniuk a szexszel végződő randevúikról, ez Annának sem okozhat majd gondot, hiszen a lap információi szerint őt is beidézték.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik