Szórakozás

Kiderült, mivel lehet zavarba hozni VV Fannit

A nagyhajú lánynál provokatívabb és szabadszájúbb játékos talán még nem is volt a Való Világok történetében, ezért meglepő volt, hogy akad, amitől ő is zavarban érzi magát.

VV Fanni gátlások nélkül éli villaéletét. Már az első héten ágyba bújt Denisszel, akivel csak azért csinálják a paplan alatt, mert nem szeretné ingyen pornóval szórakoztatni a népet. Az iskolahéten pedig megfogdosta tanárnője mellét, sőt egy hármas szexre is meginvitálta. Fanni már a társai szemét is szúrja, ahogy mondják, már ők érzik kellemetlenül magukat a loboncos viselkedése miatt.

Az irodalom órán azonban döbbenetes dologra derült fény. Van olyan téma, amitől az alpári lány is elpirul. Ez pedig nem más, mint a szerelem. Ő ugyanis még sohasem élte át ezt az érzést.

“Az az igazság, hogy a tömény szex témához hozzá tudok szólni, de a lelki témához nem igazán. (…) Nagyon zavarba hozott ez a szerelem téma, mert ez az egyetlen, amivel zavarba lehet hozni. Én még soha nem voltam szerelmes, és engem se szerettek még soha úgy, ahogy kellett volna” – árulta el Fannika, akinek az sem tetszett különösebbek, hogy Edina kiselőadást tartott neki arról, milyen a szex, ha az ember szerelmes.

“Kicsit rosszul esett, hogy az Edina meg a Laci kioktatott, mert szerintem fingjuk sincs arról, hogy mi a szerelem, legalábbis itt bent” – mondta Fanni, aki éppen néhány napja sírta el magát amiatt, hogy többet érez Dennis iránt, a fiú azonban csak a testiségre vágyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik